iPhone 8+: az eddigi legjobb akksival

2017.10.03| Phone Arena

Akkumulátor teszten járt az Apple iPhone 8 Plus és jobb lett, mint vártuk.

Egyre többen döntenek úgy, hogy a mára nagyon kicsinek mondható Apple iPhone 8 helyett a nagyobb méretűt modellt választják az Apple iPhone 8 Plus képében. A nagyobb méretű telefon tudásban is erősebb, hiszen dual hátlapi kamerával és nagyobb kapacitású akkumulátorral is ellátott. Az iPhone 8 Plus huszonöt százalékkal méretesebb telepet kapott, ennek megfelelően még az előd Apple iPhone 7 Plusnál is jobban teljesített, ám arányaiban még pozitívabb a kép, elvégre ennél a modellnél még kisebb is a telep benne.

A hosszú készenléti időben nagy szerepe van a cég új fejlesztésű processzorának is, a Bionicnak, amely ugyan nem extrém erős, ám 10 nm-es technológián alapszik és kifejezetten a jó üzemidő is fontos szempont volt a kialakításnál. Ehhez hozzávéve a RAM mennyiségét, valamint a szoftveres optimalizálást, a Bionic bizony jó szolgálatot tesz minden szempontból.

A Phone Arena összehasonlításában hozzávették az Androidos csúcsmobilokat is, amelyek ugyan nincsenek párban a QHD vagy QHD+ felbontású kijelzőikkel az iPhone 8 Plus mindössze 1080p felbontásával – hiszen ezen már évekkel ezelőtt túllépett a konkurencia –, ennek ellenére hasznos információ. Az Apple iPhone 8 Plus egyértelműen a gyártó által készített, eddigi legjobb üzemidővel rendelkező mobilja. Az iOS 11-gyel másfél-kétnapos üzemidőt gond nélkül biztosít a készülék.

Ami a töltési időt illeti, az iPhone 8 Plus támogatja a vezeték nélküli és a gyorstöltési technológiát is. Ez utóbbi esetében másfél óra alatt félig lehet tölteni az akkumulátort – ezzel szemben a konkurencia akár 100%-ra is tölti kevesebb idő alatt, de már ez is előrelépés – a külön megvásárolható töltőfejjel és kábellel.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.