Íme a második almás tábla - jobb és mindjárt kapható

2011.03.03
Címkék:

Tegnap este megrendezték a várva várt Apple sajtótájékoztatót, ahol bemutatták az iPad 2-t.

Tegnap este megrendezték a várva várt Apple sajtótájékoztatót, ahol bemutatták az iPad 2-t. A rendezvényen az egyébként betegszabadságon lévÅ‘ Steve Jobs maga vett részt. Elmondta többek között, hogy több mint százmillió iPhone mobilt és tizenötmillió iPad nettáblát adtak el. Az iPad 2 mellett kiderült, az iOS 4.3 változata a Nitro Javascript motorral érkezik, amelyet eddig az OS X-ben a Safari böngészÅ‘ben használtak, de új az iTunes Home Sharing funkciója is, ez Wi-Fi segítségével teszi lehetÅ‘vé a szinkronizálást, valamint megerÅ‘sítették a FaceTimes érkezését, amely ingyenesen letölthetÅ‘ lesz minden iPad-re és GSM alapú iPhone 4, iPhone 3Gs készülékre.

Az iOS 4.3 az iPad 2-vel debütál március 11-én. A következÅ‘ újdonság az Apple A5 processzora, amely az A4 alapjaira épült. Az A5 támogatja a kétmagos felépítést és kétszer gyorsabb mint az A4, a grafikus teljesítménye pedig kilencszer jobb elÅ‘djénél, ennek ellenére még az A4-nél is kevesebb energiával is beéri.

De térjünk a lényegre, amely az iPad 2. A kétmagos, 1 gigahertzes A5 processzorral felszerelt internettábla harminchárom százalékkal vékonyabb az elsÅ‘ iPad-nél - összesen 8.8 mm vastag, tehát még az iPhone 4-nél is kisebb eme fizikai mérete -, azonban mégis ugyanazt a tíz órás üzemidÅ‘t képes biztosítani. A megjelenítÅ‘je egy 9.7 colos, 1024×768 képpont felbontású kijelzÅ‘, ez változatlan. Megtalálható benne giroszkóp, két kamera, 720p felbontású videórögzítési lehetÅ‘ség, HDMI videokimenet - ám sajnos az ehhez szükséges kábelt nem tartalmazza a gyári csomag, 39 dollárt kóstál, egyébként megjelenéskor hatvanötezer alkalmazás várja a telepítést az App Store-ban.

MeglepÅ‘, de örömteli hír, hogy a fekete után végre az Apple-tÅ‘l megszokott hófehér színben is megvásárolható lesz a készülék. Összesen hatféle iPad 2 lesz, 16, 32 és 64 gigabájtos, mindbÅ‘l lesz csak Wi-Fi, valamint Wi-Fi és 3G-képes változat is. Az árak lentebb láthatók, az Apple arra törekedett, hogy versenyképes maradjon a konkurenciával szemben. Ezzel együtt az elsÅ‘ iPad árát csökkentik, a 16 gigabájtos ára 400 dollár.

Az iPad 2-höz elérhetÅ‘ lesz kétféle új tok, mivel Steve Jobs-nak nem tetszett az eredeti megoldás, ezek akár állványként is használhatók némi hajtogatás után. A műanyag 39 dollárba, a bÅ‘r pedig 69 dollárba kerül, öt színben lesznek megvásárolhatók a cuki iPad-védÅ‘k. Amerikában március 11-én kerül piacra, a második körben - amelyben igen, Magyarország is beletartozik! - huszonhat további országban lesz hivatalosan megvásárolható március 25-tÅ‘l.

Nettábla összehasonlítás



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.