Huawei P20: két és három kamerával

2018.02.27| Phone Arena

Lebukott a Huawei P20 és a Huawei P20 Plus egy-egy fotója, megerősítést nyert a két, illetve három kamerás rendszer.

A cég már jó ideje teszteli az új csúcsmobilokat, amelyek nemcsak a kamerában lesznek erősek, de dizájnban is újítanak picit. A „See mOOOre with AI” szlogen is sokat elárul a lencsék számáról, bár arról egyelőre nem, hogy miként kivitelezi a Huawei és mire is lesz jó plusz egy szenzor a hátlapon; a pletykák szerint némi digitális trükkhöz szükséges a valódi, veszteségmentes zoomhoz.

A tippek és Evan Blass szerint a kisebb, Huawei P20 modell kapja a kétkamerás rendszert, míg a Huawei P20 Plus a triót. Mindkét telefon esetében a lencsék elhelyezés vertikális.

Ami a Huawei P20 megjelenését illeti, letisztult, minimális keret jellemzi az előlapot, azonban a kijelzőbe az Apple által inspirált bevágás kerül a hangszóró miatt. A megjelenítő alatti kis részen nincs kizárva, hogy a cég megtartja az előlapi ujjlenyomat-olvasót, mivel a rajongók nem kedvelik a hátlapi elhelyezést egyik gyártónál sem. A Huawei P20 március 27-én mutatkozik be Párizsban.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.