Megérkezett a legújabb Huawei P20

2018.08.03| Huawei

A P20 64+4 GB a népszerű „alkonyat lila” színben is elérhető lesz.

Új taggal bővül a Huawei idei csúcskategóriás okostelefon szériája. A Huawei P20 64 GB mindent tud, amit az elődje, fontos változás azonban, hogy az eredeti P20-hoz képest kisebb tárhellyel rendelkezik, ezáltal az ára is kedvezőbb lesz. A készülék a felhasználók körében legkedveltebb, „alkonyat lila” fantázianevű színben augusztus elejétől lesz kapható a hazai mobilszolgáltatók és kiskereskedelmi partnerek kínálatában.

Az idén márciusban bemutatott P20-as sorozat már most a Huawei valaha volt egyik legsikeresebb szériája: a P20 Pro-ból ötször annyit értékesített a vállalat Magyarországon, mint elődjéből. 

Megérkezett a legújabb Huawei P20

A csúcskategóriás P20 készülékcsalád idén március végén került a hazai boltok polcaira, és már az értékesítés első két hónapjában 76 százalékkal több talált gazdára belőlük Magyarországon, mint tavaly a P10 szériából. A P20 hazai sikere tovább folytatódott a második negyedévben is: a P20 Lite és a P10 Lite eladási számai között majdnem másfélszeres különbség van a P20 Lite javára, a P20-ból pedig 11 százalékkal értékesített többet a második negyedév végéig a Huawei, mint a P10-ből.

A széria tavalyi évhez képest legjobban teljesítő készüléke itthon a három hátlapi Leica kamerával rendelkező P20 Pro, amelyet ötször annyi a magyar felhasználó választott már, mint elődjét, a P10 Plus-ot.

Megérkezett a legújabb Huawei P20

A nagy sikerre tekintettel a Huawei most egy új taggal bővíti a P20 szériát: a P20 64+4 GB nemcsak megjelenésében különbözik „nagytestvérétől” – a felhasználók körében legnépszerűbb, azaz, „alkonyat lila” színben eddig csak a P20 Pro volt elérhető –, hanem a gyártó kisebb, 4 gigabájt RAM-mal és 64 gigabájt tárhellyel szerelte fel a készüléket.

Az új - az alkonyat lila mellett kék színben is kapható - verziónak egyébként minden paramétere megegyezik a P20-al, a készülék egyik legfontosabb előnye a különleges dizájnja mellett a kedvező ára lesz: P20 64+4 GB hazánkban 184.990 Ft-os bruttó fogyasztói áron lesz elérhető 2018. augusztus elejétől.

 

 

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Huawei P20 Lite: arcfelismerés és dual kamera

Huawei P20 Lite: arcfelismerés és dual kamera

2018.03.28
| Huawei
A Huawei P20 Lite-tal stúdióminőségű portréfotók készíthetők.
Ez a Huawei P20 Lite

Ez a Huawei P20 Lite

2018.03.01
| Android Police
Huawei P20 dizájn, hátlapi ujjlenyomat-olvasóval, ez lesz a Huawei P20 Lite.
Olcsó Samsung tablet S Pennel

Olcsó Samsung tablet S Pennel

2019.03.29
| XDA Developers
Megjelent a Samsung Galaxy Tab A (2019), középkategóriás áron, viszont ceruzával.
Videón a Huawei P30 Pro

Videón a Huawei P30 Pro

2019.03.20
| GSM Arena
Ha nem elég az eddigi sok pletyka, akkor mutatunk egy rövid videót a Huawei érkező csúcsmobiljáról.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei