Galaxy S8 és Mi 6: Snapdragon 835 chipsettel

2016.11.29| Phone Arena

Úgy hírlik, megvan, hogy a Qualcomm legújabb és jelenlegi legerõsebb processzora, a Snapdragon 835 mely modellekben debütál 2017-ben.

Nem túl meglepõ, hogy a jövõ év csúcsmodellek kapják meg a legjobb chipsetet, így tehát a Samsung Galaxy S8, valamint a Xiaomi Mi 6 – így elsõként a kínai gyártók közül –, legalábbis a kínai IHS elnöke, Kevin Wang és az iSupply állítása szerint. A Qualcomm nemrég megerõsítette, hogy a processzor kész és a mobilgyártóknál van tesztelésen. Wang azt is elárulta, a két említett okostelefon márciusban jelenik meg, ez abszolút egybevág a korábbi pletykákkal, miszerint a Samsung az MWC-n leplezi le az új Galaxy S családtagot.

Wong leírása szerint már márciusban piacra is kerülhet a Mi 6. Érdekes egybeesés, ugyanis egy korábbi hírben arról írtak, hogy az Oppo Find 9 kapja meg elsõként a Snapdragon 835-öt és lesz kapható a boltokban. A Galaxy S8-at emellett egyébként hagyományosan még egy chipsettel is szerelik majd, az, hogy ki melyiket kapja, piacfüggõ, mint évek óta.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.