Februárban indul az olcsó iPhone gyártása

2020.01.22| Phone Arena
Címkék:

iPhone 9

,

iPhone SE2


A márciusi debütáláshoz napokon belül indítják az olcsó iPhone gyártását.

Nem éppen az jellemző az Apple-re, hogy egy évben több telefont is bejelent különböző időpontokban, 2020 lehet a második ilyen év. Az első 2016 volt, akkor az Apple iPhone SE érdemelt külön eseményt. Idén az iPhone SE2, más néven iPhone 9 várható, az a modell, amelyet évek óta ígérgetnek a pletykák, de soha nem lett belőle semmi.

Bár az Apple szokás szerint hallgat, mára számos különböző forrás erősítette meg egymástól függetlenül a telefon létezését és érkezését, most épp a Bloomberg adott hírt róla, a részleteket belsős körökből kapta.

Ezek szerint három vállalat készíti a megfizethető iPhone-t, a bennfentesek szerint a Hon Hai Precision Industry, a Pegatron Corp. és a Wistron Corp, ezek már most előkészítik a gyártósorokat és a következő hónapban indítják a tömegtermelést. A cél az, hogy a márciusban sorra kerülő bejelentés után piacra dobható legyen az új iPhone, az eseményre március 24-én kerülhet sor, mivel az Apple rendszeresen március utolsó hetén tart rendezvényt.

A pontos dátumtól függetlenül rajongók milliói várják az iPhone SE utódját, hazánkban is rengetegen használják még mindig, nagyjából elégedetten a telefont.  Ha a pletykák igaznak bizonyulnak, 399 dolláros/eurós áron várható a készülék, így az Apple valaha kiadott legolcsóbb és egyben nagy eséllyel a legnagyobb példányszámban eladott mobilja lesz.

Az iPhone SE2 külsőre az iPhone 8-at idézi dizájnban, ehhez 4.7 colos IPS LCD kijelzőt és Touch ID-t rejtő home gombot hoz az előlapon. Szerencsére a burkolat jóval frissebb, a legújabb, Apple A13 rendszer chip kerül bele. A hátlapon és az előlapon is 1-1 kamera dolgozik, előbbi lencséjét az iPhone 11 szériából kapja. 

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

2026.03.06
| 9to5Mac
Az Apple új iOS frissítése több alkalmazást és rendszerfunkciót is érint, köztük az Apple Musicot, az üzeneteket és az egészségfigyelést.
A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

2026.03.18
| Sammyfans
A Samsung pénzzel próbálja visszatartani a Galaxy S26 Ultra vásárlókat. Akár 250 dolláros visszatérítést is kínálhat a cég, ha meggondolnád magad.
Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

2026.04.08
| Android Authority
Egy kevéssé ismert funkcióval teljesen új szintre emelhető a vezérlés a Samsungokon.
Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

2026.03.17
| 9to5Google
A Samsung végre kimondta azt, amit sok felhasználó már észrevett: a Galaxy S26 Ultra kijelzője valóban kompromisszumot köt a Privacy Display miatt.