Érzelmes az új LED-es Galaxy S10 tok

2019.02.20| SamMobile

Ma van a nagy nap, ma tartják a Galaxy Unpacked eseményt, ahol a Galaxy S10 trió bemutatkozik többek között.

Rengeteget írtunk és ma még fogunk is este a Samsung Galaxy S10e, a Samsung Galaxy S10 és a Samsung Galaxy S10+ mobilokról, tudjuk, hogy mától előrendelhetők és hogy több országban ajándék Galaxy Buds Bluetooth fülhallgató jár a két nagyobb modellhez. A március 8-i boltokba kerülésig azonban van még idő, addig is érdemes körülnézni a friss kiegészítők terén.

A Samsung végre újít és ideje is volt, hiszen gyakorlatilag a Samsung Galaxy S6 és S6 edge óta nagyjából ugyanazokat ajánlotta az S szériás mobilok mellé, abszolút minimális változtatással, elég unalmas volt. Ezúttal Roland Quandt pletykált Twitteren az érkező újdonságokról.

Ezek szerint a csúcsmobilokhoz a LED-es flipes tok mellett LED-es hátlap lesz a kínálat élén, hivatalos nevén Emotional LED lighting effect funkcióval. Az egyetlen probléma a hátlapokkal, hogy a kijelző sérülhet az asztalra téve, viszont ha a hátlapjára helyezzük, úgy éppen a lényeg, a LED csillagos égbolt vagy éppen a funkcionalitásban sokkal okosabb párja nem látható.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.