Érkezik az új Samsung okosóra

2020.05.29| Android Headlines

A Samsung hamarosan bemutatja a Galaxy Watch okosóra család következő tagját.

Nincs is olyan messze a bejelentés, mint az kiderült. Az okosóra az FCC amerikai hatóságnál járt, ezzel is jelezve a küszöbön álló bejelentést, valamint a hét elején Kínában is engedélyezték. Az FCC két új Samsung Galaxy Watch modellt tanúsított, az SM-R845 és az SM-R855 modellekkel. A modellszámok megfelelnek az LTE verzió két méretváltozatának, két másik modell a csak Wi-Fis verzió két mérete, ezek száma egyelőre ismeretlen.

Az FCC információi szerint az új Galaxy Watch tokja alumínium és titánium alapú, ez lesz az első titán óra a gyártótól. Bár az alábbi képeken a Samsung Galaxy Watcz név olvasható, ez nem a végleges marketing név.

A vázlaton látható a Gorilla Glass DX védelem, az 5ATM vízállóság, a MIL-STD-810G katonai szabvány minősítését, valamint a GPS és az LTE támogatást. Az egyelőre nem egyértelmű még, hogy a Samsung hogyan fogja hívni a következő intelligens óráját. Az első Galaxy Watch 2018-as bevezetése után két Galaxy Watch Active modell érkezett. Ha Active-ot kapunk, akkor számíthatunk arra, hogy fizikailag forgó kerettel is rendelkezik.

A Samsung tavaly négy nappal azután adott először hírt a Galaxy Watch Active 2-ről, hogy az FCC-nél járt, így komoly az esély a közeli bejelenésre. Legrosszabb esetben az augusztusban debütáló Samsung Galaxy Note 20 szériával együtt rántja le a leplet a gyártó az új óráról.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.