Együttműködésben a Simple és a Samsung

2014.11.25| Simple

A Simple, az OTP Mobil alkalmazása és a Samsung, a világ legnagyobb mobiltelefongyártója közösen dolgozik az okostelefonos fizetés elterjesztésén.

A Simple, az OTP Mobil alkalmazása és a Samsung, a világ legnagyobb mobiltelefongyártója közösen dolgozik az okostelefonos fizetés elterjesztésén. Bejelentette együttműködését a Simple és a Samsung. A közös kezdeményezések között szerepel, hogy a magyar mobilfizetési megoldáson dolgozó csapat a koreai gyártó legújabb készülékére, a Magyarországon decemberben debütáló Samsung Gear S okosórára is fejleszt majd. Ezen felül bejelentették, hogy a Simple alkalmazás még idén újabb szolgáltatásokkal bővül: parkolhatunk, autópálya matricát vehetünk, taxizhatunk és a szórakozóhelyek aktuális programjaiba is beleshetünk majd a mobilunkkal. A már eddig is működő mozi funkciót használva pedig elsőként nézhetjük meg az év végi időszak leginkább várt közönségsikerét, az Éhezők Viadala – A Kiválasztott I. című filmet.

A Corvin Moziban tartott közös Innovációs bemutató középpontjában a mobileszközök és alkalmazások jelene és jövője állt. “Napjainkra az elektronikus fizetés újabb korszakába léptünk, hiszen nemzetközi és hazai szinten is érezhető igény alakult ki a jelenleginél kényelmesebb és gyorsabb fizetési megoldásokra. A kialakulóban levő igény a mobiltelefonon keresztüli fizetés irányába mutat, azonban még számos olyan technológiai kérdés áll nyitva, amely alapvetően határozhatja meg a végleges irányokat. Mi hiszünk abban, hogy az OTP Mobil által fejlesztett Simple egy olyan korszakalkotó megoldás, amely egyszerűségével és sokoldalúságával képes lesz a nyitott kérdések megválaszolására. A Simple jóval több, mint egy fizetési megoldás! Egy olyan vásárlási szolgáltatásokat integráló mobil alkalmazás, amely lefedi az egész vásárlási folyamatot a termék kiválasztásától a vásárlási folyamat legvégéig, megkönnyítve és élményszerűvé varázsolva a mindennapi vásárlásainkat.” – mondta el Kovács Antal, az OTP Mobil Felügyelő Bizottságának elnöke, és az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Piller Gábor elmondta, hogy a Samsung és a Simple együttműködésének keretében elsőként azt vizsgálják, hogyan vonható be az okosóra a mobillal történő vásárlási folyamatba. A Simple és a Samsung partnersége további izgalmas lehetőségeket is hordoz magában, melynek köszönhetően az okos eszközök még több funkciója és tudása válik hamarosan elérhetővé a mobil fizetési és vásárlási folyamatokban. “Minden felhasználó számára hasznos funkció, ha parkolásának pillanatnyi állásáról, vagy a hívott taxi érkezéséről az okosóráján kap értesítést, amit így folyamatosan figyelemmel tud követni – adott ízelítőt az órára tervezett Simple funkciók fejlesztési irányairól Benyó Péter.

 Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A Simple alkalmazással eddig a mozi és jegyvásárlás, az éttermi és online ételrendelés és fizetés, valamint italautomatás fizetés állt rendelkezésre. Emellett decembertől parkolódíjat és autópálya matricát is vehetünk és rendelhetünk taxit, amit egyedi újdonságként az alkalmazásból ki is fizethetünk! Ezen autós szolgáltatások mellett új színfolt lesz a party szolgáltatás, amellyel aktuális szórakozóhelyek programjában böngészhetünk a mobilunkkal.

Nyéki Zsolt, az OTP Mobil kereskedelmi és fejlesztési igazgatója kiemelte: “A Simple alkalmazásban ezt követően egy széleskörű nyereményjáték veszi kezdetét a film kulcsszimbólumát, a Mockingjay-t, azaz a fecsegő poszátát magán viselő, egy millió forintos egyenlegű bankkártyáért. A fődíj különlegességét fokozza, hogy a bankkártya egyetlen példányban készül. Ezen túl három Samsung ajándékcsomag is kisorsolásra kerül, melyek Samsung S5 telefont és egy Samsung Gear S okosórát rejtenek. A játékban mindenki részt vehet majd, aki megnézte Az Éhezők viadala – A kiválasztott I. filmet, és regisztrálja mozijegyét a Simple alkalmazásban.”





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
Baj van a Samsung mobilokkal, lehet téged is érint

Baj van a Samsung mobilokkal, lehet téged is érint

2024.05.03
| PhoneArena
Ismerd meg a legfrissebb Samsung One UI 6.1 frissítés kihívásait és a leállás hátterét a Galaxy S22 készülékeken!