Dupla mobilnet a Telekomnál

2017.12.29| Telekom

Megduplázódott a mobilinternet forgalom a tavaly karácsonyi időszakhoz képest a Telekomnál

Az idén közel kétszerese volt a Telekom ügyfelek karácsonyi mobilinternet forgalma a tavalyi ünnepi időszakban (december 24. és 26. között) mérthez képest. 2016-ban a forgalom növekedés még csak 30%-os volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva, ami arra enged következtetni, hogy évről évre egyre többen kezdenek valami újba és választják a karácsonyi üdvözletekhez is az okostelefonjukon vagy tabletjükön a különféle internetes üzenetküldési formákat, mint az elektronikus levél, a cset és a közösségi oldalakon elhelyezett posztok.

A Telekom tapasztalatai azt mutatják, hogy az adatforgalom felfutásához jelentősen hozzájárultak a nemrégiben bevezetett korlátlan adattartalmú, illetve bizonyos alkalmazásokra (közösségi, cset- és navigációs alkalmazásokra) nézve korlátlan mobilnet csomagok is. 

A három ünnepnap közül 24-én mobilneteztek az ügyfelek a legkevesebbet, a forgalom napközbeni eloszlását nézve pedig az látszik, hogy aznap a mobilinternet forgalom este 8 és 9 óra között érte el a csúcsot.

Az internetes üzenetküldés mellett még mindig sokan választják a hagyományos SMS formátumot a jókívánságok eljuttatásához, bár számuk évente kb. 10%-kal csökken. Míg 2016-ben 6,9 millió Telekomos küldött SMS üzenetet rokonainak, ismerőseinek az ünnepek alatt, addig az idén már csak 6, 3 millióan.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.