Csúcs: Sony Xperia X Performance

2016.02.23| Phone Arena

A japán gyártó bejelentette a Sony Xperia X, a Sony Xperia X Performance és a Sony Xperia XA okostelefonokat ma a Mobile World Congressen.

 Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A Sony új, X szériája rögtön három taggal nyitott, egyedi dizájnnal, szögletes vázzal, lekerekített élekkel, prémium, fém házzal. A gyártó szerint a módosított megjelenés ergonomikusabb lesz. Az új X sorozattal a Sony megpróbálta a modellek legerősebb pontjait megduplázni, így az akkumulátort, a kamerát és a dizájnt, valamint új technológiák bevezetésével frissíteni őket. Ilyen a 23 megapixeles kamera, amely a leggyorsabb, 0.1s hibrid autofókuszt is magában foglalja a Predictive Hybrid Autofocus hangzatos névvel. Ez nem tesz mást mint megpróbálja megbecsülni, hogy az éppen fotózott tárgy merre mozoghat tovább és nyomkövető autofókusszal segíti az éles képek készítését anélkül, hogy elmosódna. A kamera meglepetése azonban itt nem áll meg, hiszen a Sony elérhetővé tette az 5x-ös Clear Image Zoom és az ISO 12800 funkciókat is. Az előlapi kamera 13 megapixel felbontású.

Ahogy a neve is mutatja, a Sony Xperia X Performance a legjobban felszerelt a három készülék közül, ami a tudást illeti. A cég által állított kétnapos üzemidőről a 2700 mAh-s akkumulátor gondoskodik, valamint a Qnovo Adaptive Charging rendszere, amely megduplázhatja a nem cserélhető telep élettartamát. Ami a Sony Xperia X Performance egyéb tudását illeti, 3 gigabájt RAM, Snapdragon 820 processzor, 32 gigabájt, bővíthető tárhely található benne, de nem maradhatott ki az oldalt található ujjlenyomat-olvasó, a színes elő- és hátlap, valamint a nagyfelbontású audio támogatása dedikált DAC-kal.

A Sony Xperia X, a Sony Xperia X Performance és a Sony Xperia XA júniustól kerül a boltokba fehér, grafit, lime gold és rose gold színekben, mindegyikhez színben passzoló Style Cover tok érhető el.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Miért lesz jó nekünk az Oreo?

Miért lesz jó nekünk az Oreo?

2017.10.25
| GSM Arena
Sokakban felmerült a kérdés, hogy ha egy rendszer jól működik, miért várják mégis milliók mint az újabb és újabb változatokat?
Csúcs: Sony Xperia X Performance

Csúcs: Sony Xperia X Performance

2016.02.23
| Phone Arena
A japán gyártó bejelentette a Sony Xperia X, a Sony Xperia X Performance és a Sony Xperia XA okostelefonokat ma a Mobile World Congressen.
A Sony Xperia X Performance a ranglista élén

A Sony Xperia X Performance a ranglista élén

2016.08.19
| Sony
Az Xperia X Performance érte el a legmagasabb pontszámot a DxOMark Mobile ranglistáján.
A tíz legjobb okostelefon 5 col alatt

A tíz legjobb okostelefon 5 col alatt

2015.02.10
| Phone Arena
Sokan nem rajonganak az évek óta egyre inkább növekvõ kijelzõkért és szeretnének 5 col alatt maradni, hogy még egyszerûen kezelhetõ legyen egy kézzel a mobil és akár a zsebbe is gond nélkül beférjen.