Bocsi, ne várj még az AirPods 3-ra!

2021.03.16| GSM Arena
Címkék:

AirPods 3


Ming-Chi Kuo neves Apple elemző szerint 2021 harmadik negyedévéig nem érdemes várni az új AirPods megjelenésére.

Az elmúlt hetekben számos Apple AirPods 3 pletyka és szivárgás került napvilágra és a bennfentesek utaltak egy 2021. március 23-i eseményre, ahol az Apple bejelentheti az AirPods 3-at. A cég azonban még nem tett hivatalossá ilyen eseményt erre a dátumra és ha mégis megtenné, már most is egyértelmű, hogy nem lesz benne AirPods 3.

Rendereket és feltételezett élő képet is láthattunk az AirPods 3-ról. Úgy tűnik, hasonló kialakítású, mint a jelenleg elérhető AirPods Pro, csak épp szilikon vég nélkül. A pletykák szerint az AirPods 3-nak térbeli hangja lesz, de az ANC-t nélkülözni kell majd.

Az Apple 2020-ban 90 millió AirPodsot szállított le, de Kuo úgy véli, hogy 2021-re mintegy 78 millióra csökkentette a rendeléseit a többi gyártó fokozott versenyének köszönhetően. Kuo arra számít, hogy az új, 549 dolláros Apple AirPods Max nem lesz nagy hatással a teljes eladásra, a tervek szerint 1 millió darabot szállítanak le belőle.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.