Beszáll az árversenybe a Motorola hajtogatható mobilja

2019.08.21| GSMArena

A Motorola még az idén Európába küldené a Razr névre keresztelt modellt, ami a Samsung és a Huawei árai alá mehet.

A Samsung és a Huawei mellett más gyártók is kacérkodnak a hajlítható készülékek gyártásával, így például a Motorola is, ahol most gyakorlatialg megerősítették, hogy Motorola's Razr néven még az idén meg is érkezhet az első ilyen modell.

A Razr a kiszivárgott információk szerint decemberben jelenik meg Európába és körülbelül 1500 eurós áron kerülhet forgalomba. Ez utóbbi alapján pedig valószínű, hogy a Motorola a két vetélytársnál olcsóbb készülékkel támadja be a piacot, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy képességben felveszi-e velük a versenyt.

Fél-hivatalos információk szerint a mobilba Snapdragon 710 SoC chipset, 4/6GB RAM és 64/128GB-os belső tárhely kerül, míg a 6,2 hüvelykes hajlítható képernyő 876x2142 maximális felbontásra lesz képes.

Azt pedig merjük remélni, hogy a Motorola tanult a Samsung hibáiból, és a hajlítható képernyő, illetve a legfontosabb technikai paraméterek mellett nem feledkezett meg arról sem, hogy a Samsung Fold az év elején azért került bajba, mert egyszerűen nem bírta a fokozott környezeti hatásokat, amit pont a hajlíthatósága idézett elő.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.