Az Apple szerint három évig próbálta az Apple Watch-ot Androidra vinni

2024.03.25| GSM Arena

Az Apple megpróbálta működésre bírni az Apple Watch-ot Android telefonokkal, de nem jött össze.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma pert indított az Apple ellen, arra hivatkozva, hogy a vállalat törvénytelen monopóliumot tart fenn az okostelefon piac és néhány kapcsolódó szolgáltatás felett, a kaliforniai székhelyű cég meglepÅ‘ történettel állt elÅ‘.

Évek óta az egyik fÅ‘ kritika az Apple ellen az volt, hogy zárt a rendszer, amely rendkívül nehézzé vagy lehetetlenné teszi más, nem Apple termékekkel való használatát. Azonban úgy tűnik, hogy a technológiai vállalat mégis megpróbálta az Apple Watch-ot működésre bírni az Android telefonokkal.

Valójában az Apple három éve foglalkozik az ötlettel. Az Apple közleménye azért jött létre, hogy válaszoljon az Igazságügyi Minisztérium vádjaira, miszerint az Apple kapuzáró politikát folytat az ökoszisztéma tekintetében.

Az Apple okosórája - az Apple Watch - csak az iPhone-dal kompatibilis. Tehát ha az Apple rá tudja venni a felhasználót, hogy az Apple Watch-ot válassza, akkor annál költségesebbé válik másféle okostelefon vásárlása, mert az ehhez való áttérés azt jelenti, hogy a felhasználónak el kell hagynia a költséges Apple Watch okosóráját, és új, Android-kompatibilis okosórát kell vennie.

Az Apple válaszolva az Igazságügyi Minisztérium állítására, most elÅ‘ször megerÅ‘sítette, hogy egy idÅ‘ben fontolóra vette az Android támogatást az Apple Watch-hoz. Egy három éves vizsgálatot követÅ‘en az Apple azt állítja, hogy egy Androidot támogató Apple Watch nem volt megvalósítható technikai korlátok miatt. Ezért elvetették az ötletet.

Ez megegyezik a Mark Gurman által korábban közölt információkkal. Egy 2023-as jelentésben Gurman részletesen bemutatta az Apple terveit - beleértve néhány "üzleti szempontot" - melynek része volt az Apple Watch támogatásának Androidra való kiterjesztésére.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.