Automatikus törléssel bővült a Google Térkép idővonala

2019.05.03| Pocket-lint

Korábban csak manuálisan törölhettünk a helyelőzményeinket, ezért a Google új funkcióval bővítette az előzményeket.

A Google Helyelőzmények alapesetben minden mobilon be van kapcsolva, amin bejelentkeztünk Google fiókunkkal, ez pedig lehetővé teszi, hogy a későbbiek során bármikor visszanézhessük az idővonalon, melyik nap melyik órájában pontosan hol is jártunk. A keresőóriás persze ezeket az adatokat arra is használja, hogy új helyeket ajánljon nekünk, miközben arra kéri a felhasználókat, hogy értékeljék a korábban meglátogatott éttermeket, pubokat vagy akár csak a helyi buszállomást.

Nem mindenki rajong azonban érte, hogy az amerikai vállalat ennyi adatot rögzít róla, és ugyan a funkciót ki lehet kapcsolni, illetve manuálisan bármikor törölhetünk az előzményekből, sokan kritizálták a céget, hogy ennél jobb megoldást is nyújthatna. A Google mostani bejelentése nekik lehet fontos, hiszen egy apró, ám annál fontosabb módosítás került be pluszban a beállításokhoz, méghozzá az automatikus törlés funkció.

A fiókunk beállításai, majd azon belül az adatok fülhöz belépve így mostantól beállítható, hogy meddig tárolódjanak az előzmények – választhatjuk, hogy 3, esetleg 18 hónap után automatikusan tűnjenek el a helyadatok, vagy maradhatunk a manuális törlésnél is.



Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.