AirPower századjára, de még mindig nincs

2019.03.27| 9to5Mac

Egy csomagolás nem lenne önmagában nagy szó, de az AirPower töltőről van szó, amelyet másfél éve várnak a rajongók.

Újra felbukkant a titokzatos AirPower, méghozzá az AirPods vezeték nélküli töltő csomagolásán. Múlt héten mutatkozott be az Apple AirPods 2, azonban már most egyértelmű a töltőpad sziluettje. Az Apple külön árusítja a Wireless Charging Case-t azoknak, akik szeretnék az első generációs AirPods fülest vezetékmentesen tölteni. Nem ez az első eset, hogy láttuk felbukkanni a töltőpadot, már hivatkoztak rá az iPhone XS és az XS Battery Case csomagolásán is, ám az AirPower azóta se került bejelentésre.

Az AirPower lassan a híres helyett hírhedt lesz, ugyanis az Apple iPhone X-szel együtt jelentették be az érkezését. Még 2017-ben. Az Apple akkor azt ígérte, hogy 2018 elején piacra is dobja, ám azóta gyakorlatilag mélyen hallgatnak a termékről. Múlt héten, a vezetékmentes töltésre alkalmas AirPodsnál esélyes volt a közös debütálás, ám innen is hiányzott.

 

Még a The Wall Streett Journal is azt állította, hogy az Apple nemrég hagyta jóvá az AirPower gyártását, ezzel is jelezve, hogy nem törölt termékről van szó, ráadásul a most kiadott iOS 12.2 is támogatja a kiegészítőt.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.