A Mophie megint megcsinálta az Apple helyett

2020.01.10| Phone Arena
Címkék:

Mophie

,

AirPower

,

töltő


Az AirPower helyett már tavaly is a Mophie terméke volt kapható az Apple kínálatában, ezt most tökéletesítették.

A Mophie bejelentette, az Apple hivatalosan szeptemberben a tervből is törölt AirPower töltőpadja helyetti terméket, amely egyszerre tud iPhone, Apple Watch és AirPod készülékeket tölteni. Igen, akár hármat is! A korábbi modell egyszerre két készüléket tudott tölteni, amelyek padra tett helyzete sem volt mindegy.

A Bloomberg a CES 2020-on beszélt a Mophie anyavállalatával, a ZAGG-zel, ekkor derült ki, hogy egy teljesen új, vezeték nélküli pad fejlesztésén dolgoznak, amely lehetővé teszi három, bármilyen módon ráhelyezett kütyü töltését. Anno ez lett volna az AirPower egyik kiemelkedő tulajdonsága, de többek között az egyik oka is, amiért végül letettek róla. A megvalósításhoz több tekercsre volt szükség, az ebből következő súlyos melegedési problémákkal azonban nem tudtak mit kezdeni.

Az eredeti AirPower, ami sosem jelent meg

Szerencsére a ZAGG nagyobb tapasztalattal rendelkezik e téren mint az Apple, így nem kell sokat várni nagy eséllyel az új töltőpadra, de az biztos, hogy még idén piacra kerül. A vállalat emellett hosszú távú projektként dolgozik olyan töltési megoldáson, amely lehetővé tenné úgy is a töltést, hogy az adott készülék több láb távolságra található a töltőtől. Erre a technológiára azonban még éveket várhatunk.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.