A Microsoft rájött, mégsem jó ötlet a fitnesz karkötő

2016.10.07| Phone Arena

Legalábbis erre utal, hogy a Microsoft Band 2 már nem elérhető a cég weboldalán és hogy nincs is tervben jelenleg következő generációs modell.

A Microsoft Band 2 már nem elérhető a Microsoft Store-ban. Ezzel együtt egyre több, ellentmondásosnak tűnő információkhoz jutunk a Lumia modellekkel kapcsolatban is, nevezetesen a legtöbb arról szól, hogy a Microsoft megszünteti az okostelefonok gyártását. Ha a Band szériával is ez a helyzet, akkor nincs kizárva az sem, hogy – akárcsak a Blackberry – immár csak szoftvert fejlesztenek, ám a hardveres gyártást kiadhatják másnak. Vagy teljesen megszűnhet a Windows Phone akár. Jelenleg a csuklón viselhető kütyük piaca kétfelé ágazik.

Az egyik megoldás már inkább az okosóra felé hajlik, míg a másik ág megtartja a fitnesz karkötői mivoltot, ez utóbbi családba tartozott a Microsoft Band 2 is. A 250 dollárba kerülő fitnesz kütyü igencsak drágának számított a megjelenéskor, nyilván ez is oka volt a sikertelenségnek. Nem is egyszerű felvenni a versenyt az olyan konkurenciával mint a Fitbit – bár ez elég drága manapság is –, vagy éppen a Xiaomi ultraolcsó készülékeivel. A Microsoft támogatást biztosít természetesen továbbra is a Band 2 karkötőhöz.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.