A legjobb mobilos kamera a Samsungé

2017.12.04| SamMobile

A dél-koreai gyártó bemutatta a világ első, f/1.5 rekeszértékű mobilos kameráját.

A telefon nem más, mint a Samsung W2018, ez pedig egyelőre csak Kínában lesz elérhető. Már csak azért is, mert a távol-keleti országban menő nagyon a mai napig is a flipes készülék. Tudásban nagyjából a Samsung Galaxy S8 és a Samsung Galaxy Note 8 ötvözete a modell, hiszen Snapdragon 835 chipset, 6 gigabájt RAM, Android 7.1.1 Nougat rendszer és egy darab, 12 megapixeles optika található a hátlapon.

Ez utóbbi a világon az első olyan mobilba készített kamera, amely f/1.5 értékű, az eddigi legjobb ugyanis az f/1.7 volt. Különlegessége, hogy a rekesznyílás miatt gyenge fényviszonyok mellett is jobb fotókat készít, mint az eddigi csúcsmobilok akár, valamint egy hibrid megoldásnak köszönhetően a bokeh effekt, avagy a portré is elérhető. Egyrészt szoftveresen segítenek rá a portrék készítésére, másrészt a kamera váltogat az f/1.5 és az f/2.4 fényérték között. A lencse munkáját természetesen optikai képstabilizátor is segíti, videót pedig 4K felbontásban, 30 fps-sel tud rögzíteni.

A Samsung W2018 két darab, 4.2 colos, full HD felbontású kijelzőt, egy 5 megapixeles előlapi kamerát, C típusú USB portot, 64 gigabájtos belső tárhelyet, egy 2300 mAh-s akkumulátort és persze dedikált Bixby gombot is kapott. A kínai hatóságoknál már járt a 256 gigabájtos modell is belőle. A W2018 nem könnyű darab, 247 grammot nyom a mérlegen, ennek oka a tradicionális numerikus billentyűzet, valamint a navigációs gomb jelenléte is lehet. A 2000 dollár körüli ár biztosítja, hogy nem terjed majd el a világon.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.