A Huawei vezér nem büntetné az Apple-t

2019.05.29| Softpedia
Címkék:

huawei

,

apple

,

trump


Én tiltakoznék ellene először - mondta a Huawei vezérigazgató az iPhone-ok kínai tiltólistájára.

A Huawei amerikai tiltólistás ügye óta igencsak feszült a helyzet az Egyesült Államok és Kína között, ezért egyre több pletykát hallani róla, hogy az ázsiai óriás válaszul betilthatja az iPhone-ok forgalmazását és gyártását is. Ez pedig érzékeny veszteséget jelentene az Apple-nek, akik a hírek szerint fontolgatják, hogy a gyártást átköltöztetik Indiába.

A kereskedelmi háborúban leginkább érintett Huawei azonban egyáltalán nem tűnik bosszúszomjasnak, sőt a cég vezérigazgatója, Ren Zhengfei igencsak határozottan reagált, mikor megkérdezték róla, hogy támogatná-e az Apple kítiltását vagy akár az enyhébb szankciókat. Zhengfei szerint erre nincs semmi szükség és az ázsiai országnak nem szabadna ilyen módon visszavágnia, mivel az amerikai cég vétlen fél a történetben.

Arra a kérdésre, hogy mit reagálna, ha mégis bekövetkezne a válaszcsapás és a kormány tiltólistára tenné az Apple-t, meglepő választ adott. „Először is én lennék az első, aki tiltakozna ellene. Az Apple számomra olyan, mint a tanárom, aki utat mutat nekem. Diákként hogyan fordulhatnék a tanárom ellen? Soha nem tennék ilyet." – zárta le a témát Zhengfei.



Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.