40.000 vásárló adatai kerültek rossz kezekbe

2018.01.19| Engadget
Címkék:

OnePlus

,

visszaélés


A OnePlus hivatalos adatai szerint több tízezer vásárlójuk lehet érintett a bankkártyaadatok ellopásában.

Ahogy arról hírt adtunk, a OnePlus gyakorlatilag azonnal letiltotta a bankkártyás fizetési lehetőséget online oldalán, ahogy kiderült, hogy számos ügyfél adatai illetéktelen kezekbe kerültek és megpróbáltak azokról pénzt eltulajdonítani több-kevesebb sikerrel. A szintén azonnal elindított belső vizsgálat előzetes eredményei alapján mintegy negyvenezer vásárló lehet érintett, mégpedig azok, akik 2017 novembere és 2018 januárja között intéztek online bankkártyás fizetést a OnePlus hivatalos weboldalán.

Bár a kínai gyártó 2014 óta, az Oppo anyavállalattól való kiválás óta több millió vásárlással büszkélkedhet, így ez a szám valóban kis mennyiség, ám ez nem vigasztalja azokat, akik adatai jelenleg rossz kezekben vannak, esetleg tényleg sikerült is leemelni a kártyáról összeget.

A OnePlus szóvivője szerint az adatok ellopás úgy történhetett, hogy egy rosszindulatú szereplő hozzáfért az egyik kiszolgáló szerverhez és egy scriptet épített be, amely a kártya adatokat mentette le, méghozzá már az oldalon való gépelés közben. Míg sokan a OnePlus hibás megoldását azonosították a lopás főszereplőjeként, ez már az elején is rossz viccnek tűnt, most pedig bizonyítást is nyert, hogy valójában a bankkártya kiszolgáló oldalán történt a feltörés. Annak ellenére, hogy látszólag hibamentesen futott le a rendelés, a gond ott volt, hogy csak az adatok gépelése után titkosították azokat.

Ez azt jelenti, hogy a PayPallal fizetett ügyfeleket nem érinti az adatok kikerülése, valamint azokat sem, akik már egy korábbi alkalommal beírták, majd elmentették a kártya adatait, hiszen itt nem történt adatbevitel az online űrlapon.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.