19 milliárd letöltés a Play Áruházban

2018.01.29| Android Police

A felhasználók több alkalmazást töltöttek le 2017 utolsó negyedévében mint valaha.

 

App Annie számolt be arról, hogy összesen 19 milliárd letöltést számolt a Google Play a tavalyi utolsó negyedében, összességében pedig évről-évre mintegy tíz százalékkal nő ez az arány. Az Apple App Store-ból ezzel szemben mindössze 7.7 milliárd letöltést regisztráltak. Fontos részlet, hogy csak az új letöltések számítanak bele ebbe, a készülékcsere miatti újra letöltések, frissítések és telepítések nem. Az évi tíz százalékos arány növelésében nagy szerepe van Indiának, Indonéziának és Brazíliának, tehát a fejlődő országoknak. India önmagában is letarolta már az addig csúcsot tartó Egyesült Államokban a Google Play Áruház és az Apple App Store esetében is a tavalyi utolsó negyedévben. A három legnépszerűbb kategória továbbra is a játékok, a pénzügy és a személyre szabás, ezekből a financiális rész nő egyre jobban már 2018 januárjában is.

Érdekes összevetni, hogy melyik áruházban költenek többet az emberek. Az Apple App Store lényegesen jobban teljesít, az iOS-es felhasználók ugyanis kilencvenöt százalékkal többet költenek világszerte mobilos alkalmazásokra, mint az androidos készüléket birtoklók. Az App Store az említett időszakban 11.5 milliárd bevételre tett szert, ezzel szemben a Play Store csak 5.9 milliárd dollárt zsebelt be.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.