A Vodafone jóvoltából újra látogatható Magyarország legmagasabb kilátója

2016.05.31| Vodafone
Címkék:

Vodafone

,

kilátó


Újra látogatható a Bálvány csúcsán található Petőfi-kilátó, jelentette be a Vodafone Magyarország, miután a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve felújíttatta a korábban meglehetősen leromlott állapotú és így évekig lezárt kilátót.

Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod! Szilikontok, üvegfólia? Itt megtalálod!

A Petőfi-kilátót Bánkút felől egy 800 méteres sétával lehet megközelíteni, felsétálva a Bükk második legmagasabb csúcsára, a 956 méteres Bálványra. Maga a kilátó 18 méter magas, az alsó szintjére az új biztonságos lépcsőkön, a felsőbb szintjére pedig a szintén biztonságos acél létrán lehet feljutni. A felső szinten a látogatókat fantasztikus panoráma várja, az immár újra látogatható kilátóról tiszta időben északra tekintve a Magas-Tátráig, nyugati irányban pedig a Kékestetőig illetve a Galyatetőig is el lehet látni. A kilátó 1948-ban épült miskolci és diósgyőri turisták összefogásának köszönhetően. A kilátó építéséhez a Diósgyőri Vas és Acélgyár jelzőtornyának anyagát használták fel. Egy korabeli túrázó beszámolója szerint a vascsőelemeket a Bükköt szerető turisták kézben szállították fel Garadnától a Bálványra.

A Vodafone jóvoltából újra látogatható Magyarország legmagasabb kilátója

A kilátó első jelentősebb felújítására 1966-ban került sor, majd 2002-ben az építményt teljesen felújították, azonban balesetveszély miatt 2013-ban a kilátó tornyába vezető hágcsót a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lezáratta a látogatók elől. A kilátó, illetve az annak legtetején elhelyezett adók fontos szerepet töltenek be a környék 4G-s lefedettségében is. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Vodafone összefogásának köszönhetően a közelmúltban véget ért építési munkák során felújították a kilátó tartószerkezetét, valamint annak lépcsőit és padlózatát is, így a Vodafone által finanszírozott átfogó felújításnak köszönhetően a Petőfi-kilátó ismét várja a természetjárókat.

A Vodafone jóvoltából újra látogatható Magyarország legmagasabb kilátója



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei