A Samsung bannolja az iPhone-okat az olimpián

2014.02.06| BGR

A nagyobbik dél-koreai gyártó a holnap kezdődő, Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpia egyik fő szponzora, így pedig feljogosítva érzi magát, hogy egyszerűen bannoljon minden más gyártót, illetve annak esetleges felbukkanásának lehetőségét minimalizálja.

A nagyobbik dél-koreai gyártó a holnap kezdődő, Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpia egyik fő szponzora, így pedig feljogosítva érzi magát, hogy egyszerűen bannoljon minden más gyártót, illetve annak esetleges felbukkanásának lehetőségét minimalizálja. A cég nyomatékosan megkért minden résztvevő sportolót, hogy az Apple és egyéb logokat tegye nem felismerhetővé vagy nem láthatóvá a nyitóeseményen, miközben fotóznak vagy videót készítenek – a hírt egyébként a svájci delegáció is megerősítette.

A Samsung bannolja az iPhone-okat az olimpián

A Samsung ingyen felajánlott az olimpián résztvevők számára egy-egy Samsung Galaxy Note 3 okostelefont, amely marketingje, reklámja egyébként mindenhol megtalálható világszerte és Szocsiban is, mint a cég legújabb csúcsmobilja. A sportolóknak egyébként megtilottak minden olyan szponzor említését, aki nem támogatja az olimpiát, hiába szponzorálja egyébként az adott személyt, erről a MacRumors számolt be. A szabály megszegése komoly büntetést jelent, egyrészt anyagilag, másrészt akár a versenyekből való kizárásról is szó eshet.



Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Xiaomi 17 széria: szeptember 25-én bemutató, kulcsfontosságú specifikációkkal

Xiaomi 17 széria: szeptember 25-én bemutató, kulcsfontosságú specifikációkkal

2025.09.24
| GSM Arena
A Xiaomi hivatalosan is megerősítette, hogy szeptember 25-én, pekingi idő szerint este 7 órakor (közép-európai idő szerint délután 1-kor) bemutatja legújabb csúcskategóriás sorozatát, a Xiaomi 17, 17 Pro és 17 Pro Max készülékeket.
OnePlus 15: az első hivatalos bemutató, hatalmas dizájnváltással és az új csúcs processzorral

OnePlus 15: az első hivatalos bemutató, hatalmas dizájnváltással és az új csúcs processzorral

2025.09.26
| Android Central
A OnePlus a Qualcomm Snapdragon Summit 2025 rendezvényén, Hawaiin hivatalosan is bemutatta legújabb zászlóshajó okostelefonját, a OnePlus 15-öt.
Dráma: karcok az új iPhone 17 Pro modelleken – gond van az alumíniumházzal

Dráma: karcok az új iPhone 17 Pro modelleken – gond van az alumíniumházzal

2025.09.21
| Android Headlines
Az Apple nemrég piacra dobott iPhone 17 szériája máris kisebb botrány középpontjába került: a legújabb iPhone 17 Pro és az ultravékony iPhone Air modelleknél több felhasználó és tesztelő is arról számolt be, hogy a készülékek sokkal könnyebben karcolódnak a vártnál.
Apple: azok nem karcok, hanem MagSafe nyomok az iPhone 17 Pro bemutató darabjain

Apple: azok nem karcok, hanem MagSafe nyomok az iPhone 17 Pro bemutató darabjain

2025.09.25
| MacRumors
Az Apple hivatalosan reagált azokra a panaszokra, amelyek szerint az iPhone 17 Pro modellek bemutatódarabjai karcolásokat mutatnak az üzletekben.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei