Samsung Galaxy A32

A Telefonguru osztályzata
(1-5) osztályzatosztályzatosztályzatosztályzat


Szavazás
Külső: 8.50

Tudás: 5.50

Minőség: 5.50

Értékelés: 6.50 | Szavazatok: 4


Vitathatatlanul a Samsung Galaxy A32 az igazi belépési pont a Samsung univerzumba; az összes ez alatti A sorozatú modell elkerülhetetlenül veszélybe kerül, és nagyjából csak azért léteznek, hogy a biztosítsák, egyetlen más márka sem kerülhet be a piacra pusztán az olcsóbb ár miatt.

A Samsung Galaxy A32 6.4 colos AMOLED kijelzőt kapott, ehhez full HD+ felbontás és 90Hz-es frissítési arány jár. Megdöbbentő összeállítás ez, hiszen ezeket az extrább nyalánkságokat főleg a Galaxy S széria kapja. Elég pár percig használni az A32-t és nézni a 441ppi pixelsűrűségű kijelzőt, hogy ezek után egyetlen más büdzsé kategóriájú modell se feleljen meg.

IMG_20210610_170537

Hát hol kapunk ilyen látványt ennyiért? Ehhez ráadásul pár extra is jár, úgymint a kijelzőbe épített optikai – nem pedig ultraszónikus, mint a csúcsmodellekben – ujjlenyomat-olvasó, ami nem a leggyorsabb, de hiba nélkül dolgozott a teszt alatt.

A modell 2021 márciusában jelent meg. A vállalat az elődökhöz képest jelentősen csökkentette az árat, így kategóriája közepén helyezkedik el árazásban, nagyjából a Huawei P40 Lite, a Huawei P Smart 2021 és a Xiaomi Redmi Note 9 konkurenciájaként.

IMG_20210610_170740

A Galaxy A32 ránézésre unalmas. A keret fényes ugyan és megmenti az olcsó megjelenéstől, a hátlap pedig első blikkre üvegnek tűnik, pedig műanyag. A hátlapból kiemelkedik a három fő optika gyűrűje, ezek akadályozzák meg a lencsék karcolódását, viszont pont ezért asztalon billeg a telefon, így gépelni nem kellemes.

A kerethez visszatérve jobb oldalon fent található a hangerőszabályó páros és a bekapcsoló gomb, bal oldalon csak a síkba simuló SIM tálca, amely két nanoSIM és egy microSDXC befogadására alkalmas, alul az USB C port és a nem kihagyott jack port található.

IMG_20210610_170545

A Galaxy A32 mindössze 184 grammot nyom a mérlegen, így az egyik legkönnyebb kategóriájában, ennél csak a Nokia 5.4 könnyebb 3 grammal. Alacsony súlya ellenére az A32 szilárdnak és megbízhatónak érződik kézben, ami segít felülemelkedni a teljesen műanyag anyaghasználaton.

Ezt a súlyt ráadásul az 5000 mAh-s akkumulátorral tudja a kis Samsung, ez pedig a totálisan megdöbbentő három napig bírta egyetlen feltöltéssel. Talán sosem járt nálam ilyen készülék. Igaz, a gyorstöltés nem annyira gyors, több mint két óra kell neki a teljes töltöttséghez, fél óra alatt mindössze 25%-ot tudott a gyári töltő beleszuszakolni.

IMG_20210610_170831

Az A32 messze leglenyűgözőbb tulajdonsága az üzemidő egyértelműen. 60Hz-es beállítással, szokásos használattal, közösségi média használatával elképesztően jól bírta. Az A32 alapkivitelben 15W-os gyorstöltővel érkezik. A 60Hz magyarázatra szorul, így lehetett a konkurenciával legjobban összemérni a tudást. Egyébként sem konstans a 90Hz-es képesség, ugyanis ahol a telefon következetesen kezelte a magas frissítési arányt, az a Facebook, az Instagram és a WhatsApp volt.

A MediaTek G80 GPU-ja egyértelműen nem képes fixen lépést tartani a gyorsabb képernyőfrissítéssel, a 90Hz-es kijelző pedig inkább trükk, mint valóban játékot megváltoztató funkció. Szép, ha működik, de ez sajnos nem gyakran fordul elő.

Kijelző

A Samsung az egyedüli gyártó, amely büdzsé kategóriában is Super AMOLED panelt ad. Bár a megjelenítő ugyanúgy 6.4 colos, mint a tavalyi Galaxy A31, hozzáadott értékként megjelent idén a 90Hz-es frissítési arányt hozzáadta a közösségi hírcsatornák, a lejátszási listák és a hosszú weboldalak gördülékenyebb görgetéséhez. Nem meglepő, hogy nincs HDR. Szerencsére a 90Hz-re állított képernyőn nem okozott látható változást az üzemidőben. Az Infinity-U notch-ban csücsül a 20 megapixeles szelfi kamera, felette, a kijelző szélénél pedig alig észrevehető a beszéd hangszóró.

IMG_20210610_170623

Szerettem volna valami rosszat is írni a Galaxy A32-ről, mert vicces, hogy egy büdzsé készülékről szinte csak jót írok, szóval a dizájn, na az dög unalom. Semmi különlegesség, izgalom, pont olyan, mint egy okostelefon. Igaz, a speckó világoskék hátlap nekem bejött.

Teljesítmény

Egy másik változás az A31-hez képest a processzor, amely a Mediatek Helio G80 lett. Ez minden átlag telefonfunkcióhoz minden bizonnyal megfelelő, ennél többet nem kínál, de valójában el sem várunk tőle. Az alkalmazások elég gyorsan betöltődtek, egy-két másodperc habozással, amikor az appok között váltogatunk, de nem tapasztaltunk extrém lassulást a nagyobb grafikus alkalmazásokkal szemben.

A MediaTek Helio G80 a Mali G52-vel párosul, ez pedig egy szabványos és eléggé kiszámítható konfiguráció. Ennek eredményeként a játékteljesítmény közepes, bár a játékosok számára a csúcsminőségű képernyő és az A32 hosszú üzemideje ellensúlyozó tényező lehet.

Android 11 és a One UI 3.1

A kis telefon gyárilag Android 11 alapú One UI 3.1-gyel került a boltokba. Összesen három főverzió frissítést ígér a gyártó, emellé pedig négy évig biztonsági frissítéseket, így elvileg Android 14-re update-elhető lesz a kütyü.

A One UI 3.1 nem jelent nagy előrelépést a 3.0-hoz, de még a 2.5-höz képest sem, ennek ellenére vannak olyan finom különbségek, amik említésre méltóak. Például az alapértelmezett zárolási képernyőn lévő gyorsbillentyűk - a tárcsázó és a kamera - most már fekete-fehérek - ezek az alkalmazások színeihez illeszkedtek. Furcsa módon, ha különböző alkalmazásokat választ, akkor azok megtartják a színeiket.

Screenshot_20210531-151708_Settings

A zárolási képernyő funkcionális változásai között szerepel a hozzáadott jólét widget - mostantól nyomon követhető, hogy mennyi időt töltött a telefonján, anélkül, hogy feloldaná azt. Eközben egyszerűsítettékz always-on beállításokat. A telefon feloldását a kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasóval lehet a legjobban megtenni. Van arcfeloldás is, amely bizonyos helyzetekben kényelmesebb lehet, de általában kevésbé biztonságos, mivel csak a szelfikamerán alapul.

Screenshot_20210610-171348_Settings

Az Android 11 új módon kezeli az értesítéseket az azonnali üzenetküldő alkalmazások esetében Bubbles néven. Ez kiegészíti a Samsung által korábban rendelkezésre álló hasonló funkciót, amelyet Smart előugró nézet néven ismertünk. Ezeket a beállításokat a „Lebegő értesítések” almenüben találjuk meg, ahol ki is lehet kapcsolni mindkettőt és maradhatunk a régi kezelőfelületnél.

A Bubbles a Conversations szolgáltatás kiterjesztése, egy újabb új fejlesztés. Koppints egy ikonra a bejövő üzenet kezdeti értesítésében. Ekkor az beszélgetéssé válik, amelyet aztán buborékokká, vagy úgynevezett „csevegőfej”-re redukálhatunk - ami eredetileg a Facebook Messenger alapértelmezett módja a csevegések kezelésére.

Az A52-höz hasonlóan a Galaxy A32 is gazdag választékot kínál a Samsung további szoftverfunkcióival. Olyan dolgokat kapunk, mint az Edge panelek kezelőfelülete, a Bixby és a SmartThings platform teljes integrációja. Van még egy játékindító, az összes játék központja, amely lehetőséget nyújt a figyelemelterelés korlátozására is, ha szükséges.

Screenshot_20210610-171828_Settings

A Samsung továbbra sem alkalmazza ebben a kategóriában a legfejlettebb funkciókat a Galaxy A32-nél, nevezetesen a Dex-et. Ennek hiányában azonban még mindig sok funkcionalitást kapunk a Microsofttal együttműködve megvalósított Link to Windows szolgáltatáson keresztül. Érdemes kipróbálni!

Kamera

Elődjéhez képest a legnagyobb frissítést a továbbfejlesztett kamera összeállítás jelenti az A32 esetében. A hátlapon négy kamera található, adott a 48-ról 64 megapixelesre nőtt fő érzékelő, egy 8 megapixeles ultraszéles egység, egy 5 megapixeles makro modul és ugyanekkora mélységszenzor. Kategóriájában egyedül a Huawei P40 lite teljesít jobban fotózás tekintetében.

20210607_174024

A 64 megapixeles érzékelőhöz továbbfejlesztett AI jelenetfelismerés és HDR effektek is járnak. Tesztünk során a fotók élesek és színhűek voltak, nagyszerű HDR fényegyensúllyal. A kapott eredmények egy része megegyezett a sokkal többe kerülő telefonokkal. Összességében az A32 nagyon erős fotózási teljesítményt nyújtott, biztosítva ezzel a dobogós helyet a megfizethető versenytársai között. Szelfikhez az előlapon a notch-ban csücsülő 20 megapixeles szenzor segít.

20210607_174705

Az A32 fényképezőgép appja a legújabb, amelyet a OneUI 3.1-gyel kapott, a legnagyobb javulást a videó felbontásának áthelyezése jelenti a keresőbe. Ettől eltekintve ugyanaz, mint a többi Samsung pre-OneUI 3.1 esetében, ami jó, mivel egyszerű és könnyen használható.

Az alapok a szokásosak - balra és jobbra csúsztatva válthatunk az elérhető módok között, és lehetőség van egyes módok átrendezésére, hozzáadására vagy eltávolítására a keresőben. A függőleges csúsztatás mindkét irányban az első és a hátsó kamera között vált.

20210607_175054

Itt van a zoomvezérlés megszokott fa megjelölése is. Ha nincs teleobjektív a fedélzeten, három fát kapunk az ultraszélességért és két fát a fő kamerához. Nagyíthatunk egy csippentő mozdulattal, ekkor további előre beállított zoomszintek jelennek meg 2x, 4x és 10x.

20210607_174955

Van Pro mód, de ez a legalapvetőbb megvalósítás, amely csak az ISO (100-800) és a fehéregyensúly (a fényhőmérséklet alapján, a közös fényforrások ikonjaival) kiválasztására, valamint az expozíciókompenzáció tárcsázására szolgál (-2EV - + 2EV 0,1 EV lépésekben). Sajnos nincs kézi fókuszálás.

A Galaxy A32 nappali fotói összességében jók. A 16MP felbontás bőséges részletgazdagságot biztosít, kategóriáján belül. Ezekben a felvételekben alig van zaj, általában a Samsung feldolgozásának jellemző vonása.

A színek kissé visszafogottabbak, mint általában a Samsunoknál, de semmiképpen sem unalmasak, és nincsenek furcsa színgrafikák. A dinamikus tartomány is megfelelő, bár nem olyan széles, mint a felső kategóriás modelleknél.

20210607_173637

Gyenge fényviszonyok mellett a fotók nem annyira lenyűgözőek a Galaxy A32 fő kamerájából. Általában lágyak és zajosak, míg a dinamikatartomány viszonylag keskeny, és sötét árnyékokat láthatunk részletek helyett. Az A32 figyelemre méltó munkát végez a fehéregyensúly mellett a melegen megvilágított jelenetekben, ahol sok telefon hajlamos a bukásra és narancssárgává tenni a képet.

A Galaxy A32 5MP-s „makro” kamerája a büdzsé szegmens jobb fotóit biztosítja. Az autofókusz hiánya miatt még mindig meglehetősen szűk tartományban kell elérni a tárgy távolságát a tényleg jó képekhez.

Összegzés

A Samsung Galaxy A32 nagyon sok mindenben jó és csak kevésben rossz. Ez egy nagyon jó büdzsé telefon, kiváló, 90Hz-es AMOLED kijelzővel és új, quad szenzoros fotós csomaggal amely kategóriájához képest kiváló képeket produkál. Az akkumulátor élettartama is jóval meghaladja az átlagot, bár a gyenge processzor miatt az általános teljesítménye csupán megfelelő, semmi különös.

Kinek ajánlható a Galaxy A32 4G? Annak, aki relatíve olcsón, de legalábbis megfizethető áron szeretne tényleg minőséget kapni, aki jól összerakott telefont keres kompromisszumok nélkül és szeret fotózni. Akinek nem ajánljuk, az a hardcore user, de ez a típus nem ezt keresi egyébként sem.

Előnyök Hátrányok
Gyönyörű, 90Hz-es Super AMOLED kijelző Gyenge chipset
Kiváló üzemidő Lassú ujjlenyomat-olvasó
Nagyszerű kamerák Unalmas dizájn

 

 

Kattintson ide további mobiltelefon tesztjeinkért! Kattintson ide további mobiltelefon tesztjeinkért!