NMHH: Július 1-je után is van mód a mobilos szerződésmódosítási ajánlatok elutasítására

2015.07.01| NMHH

Eltérő határidőkig és többféle módon nyilatkozhatnak a feltöltőkártyás, illetve a számlás mobilos ügyfelek a július 1-jei díjváltozások kapcsán

Eltérő határidőkig és többféle módon nyilatkozhatnak a feltöltőkártyás, illetve a számlás mobilos ügyfelek a július 1-jei díjváltozások kapcsán. Az ügyfélszolgálatok leterheltsége esetén postai úton is nyilatkozhatnak azok az ügyfelek, akik nem kívánják elfogadni a Telekom, illetve a Telenor által július 1-jétől tervezett kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatot. Az ajánlat elutasítására a jogszabályok szerint alapesetben 15 nap áll rendelkezésre, de a feltöltőkártyás előfizetésekre speciális szabályok vonatkoznak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a szolgáltatókkal megkötött hatósági szerződésekkel hatékonyan biztosítja a jogszabályokban rögzített előfizetői jogok érvényesülését.

Az előfizetők tértivevényes postai úton megtett nyilatkozata is a jogszabályoknak megfelelő mód arra, hogy jelezzék, nem fogadják el mobilszolgáltatójuk július 1-jétől tervezett kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatát. A fogyasztók a módosítással kapcsolatos lehetőségekről és a módosítás menetéről részletesen a szolgáltatók tájékoztatásából, illetve az ügyfélszolgálaton értesülhetnek, és ha az ügyfél a módosítást nem kívánja elfogadni, akkor azt célszerű a szolgáltató tájékoztatásában szereplő módon és határidőig jeleznie szolgáltatójánál, annak ügyfélszolgálatánál.

Az előfizetők számára a jogszabályok az ajánlat kézhezvételétől számított 15 napot biztosítanak ahhoz, hogy nyilatkozzanak, ha el kívánják utasítani az ajánlatot, de a szolgáltatók vállalásai ennél hosszabb időtartamra is vonatkozhatnak. Ez utóbbi vállalás eredménye, hogy a szolgáltatók a következőkben említett kiegészített értesítést követően, de az ajánlat első elküldésétől számított 15 nap eltelte után, ismételten lehetőséget biztosítottak ügyfeleiknek a kétoldalú szerződésmódosítási ajánlat elutasítására. A Telenor június 24-én küldte ki a szerződésmódosítási ajánlatról szóló kiegészített értesítéseket, a Telekom július 1-je után kezdi meg az értesítések kiküldését.

NMHH: Július 1-je után is van mód a mobilos szerződésmódosítási ajánlatok elutasítására

A kártyás előfizetői szerződésekre speciális szabályok vonatkoznak. A jogszabályok szerint ugyanis minden egyes egyenlegfeltöltés egy-egy új szerződés megkötésének minősül, bár az előfizető megtartja a régi számát és továbbviszi a meglévő pozitív egyenlegét. Így ha az egyenleg feltöltése július 1-je után történik meg, abban az esetben – az ilyen módon a feltöltéssel már újonnan létrejött szerződés szerint – az akkor hatályos díjakkal zajlik a számlázás. Tehát a régi szerződéssel kapcsolatos módosításról szóló nyilatkozat addig tehető meg, amíg az előfizető a megváltozott feltételek ismeretében nem kezdi meg a szolgáltatás további igénybevételét – például hívást indít –, de legkésőbb az értesítésben megjelölt időpontig. Kártyás előfizetés esetén az egyenlegfeltöltéssel létrejött új kártyás előfizetői szerződésre a feltöltés idején hatályos Általános Szerződési Feltételek díjszabása érvényesül.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a fogyasztói érdekek hatékony védelmében indította meg azokat a hatósági eljárásokat, amelyeket hatósági szerződések megkötésével zárt le, hogy az addigi, jogszerűtlen feltételeket rendezzék. A szerződések megkötésére éppen azért került sor, hogy a kialakult helyzetet a szolgáltatók az előfizetők és a közérdek szempontjából a legjobban oldják meg. Az eljárások a szerződéskötéseknek köszönhetően rövidebb idő alatt, még a tervezett szerződésmódosítások előtt lezárulhattak, és elhárult annak veszélye, hogy az előfizetők emiatt olyan hátrányt szenvednek, amelyet később már nem vagy csak nehezen lehet elhárítani. Az NMHH az eljárások során az előfizetőiszerződés-módosítások körülményeinek jogszerűségét ellenőrizte, a hatóságnak az előfizetőidíj-emelések mértékével kapcsolatban nincs hatásköre vizsgálódni. A szolgáltatók vállalásai a hatósági elvárásoknak és a jogszabályi előírásoknak megfelelően biztosítják az előfizetői jogok érvényesülését.



Védd a mobilod stílusosan – nézd meg! Védd a mobilod stílusosan – nézd meg!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei