Még szorosabb az együttműködés a Huawei és a Leica között

2016.09.26| Huawei

A Max Berek Innovációs Laborban optikai rendszerek, számítógépes képalkotás, virtuális és kiterjesztett valóság területén végez majd kutatásokat a két cég.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A Huawei és a Leica Camera AG bejelentette, hogy stratégiai együttműködésüket kiterjesztik egy közös kutatás-fejlesztési és innovációs központ, a Max Berek Innovációs Labor működtetésére. Az új laborban elsősorban az optikai rendszerek és szoftveralapú technológiák területén végeznek további fejlesztéseket, amelyek célja, hogy a fotográfiai és mobileszköz alkalmazások széles körében biztosítanak jobb képminőséget. A Leica székhelyén, a németországi Wetzlarban épülő központban emellett a számítógépes képalkotás, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság területén is végeznek majd fejlesztéseket. A tervek szerint a két vállalat a jövőben német és nemzetközi egyetemekkel, illetve kutatóintézetekkel is együtt dolgozik majd.

A Leica és a Huawei idén februárban jelentette be, hogy hosszú távú együttműködést kötött az okostelefonos fényképezés megújításáért, áprilisban pedig a Huawei bemutatta a Leicával közösen tervezett, azóta világszerte jelentős sikereket hozó, többszörös díjnyertes, dual kamerás P9 és P9 Plus okostelefonjait. Az új központot Dr. Andreas Kaufmann, a Leica Camera AG többségi tulajdonosa és a vállalat tanácsadó bizottságának elnöke, valamint a Huawei alapítója, Ren Zhengfei álmodták meg.

Még szorosabb az együttműködés a Huawei és a Leica között

„A Max Berek Innovációs Labor megalapításával a Huawei és a Leica Camera AG kibővíti sikeres stratégiai együttműködésének kereteit, ez az új központ megalapozza a két vállalat úttörő képalkotási technológiák kifejlesztését célzó kooperációját” – mondta el Dr. Andreas Kaufmann.

A K+F központ a német Max Berekről (1886 – 1949), az első Leica lencsék megalkotójáról és a mikroszkópia úttörőjéről kapta nevét. Berek tervezte meg az Oskar Barnack által 1925-ben kifejlesztett legendás 35 mm-es kisfilmes fényképezőgép lencséjét. A 35 mm-es filmformátum a mai napig a mozgófilm és fényképezés legelterjedtebb formátuma.

„A jövőben az adatforgalom 90 százalékát képek és videók fogják alkotni” – mondta el Ren Zhengfei. „A Max Berek Innovációs Labor létrehozása még szorosabb együttműködést tesz lehetővé a Leicával a kép- és videóminőség folyamatos fejlesztése területén, hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is a legkorszerűbb újításokat mutathassuk be az okostelefonos kamera piacon, és még nagyobb értéket biztosítsunk felhasználóinknak”.

Még szorosabb az együttműködés a Huawei és a Leica között

„A Huawei és a Leica is több éves kutatási tapasztalattal rendelkezik, innovatív erejük és prémium színvonaluk mellett mindkét cég rendíthetetlen elkötelezettséget tanúsít a kiváló minőség iránt. A Max Berek Innovációs Labor létrehozása történelmi lehetőséget biztosít a két cég erőforrásainak, szakértelmének és kutatás-fejlesztési tudásának egyesítésére” – nyilatkozta Markus Limberger, a Leica Camera AG operatív igazgatója és a Max Berek Innovációs Labor igazgatója.



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung bemutatta a Good Lock új „Home Up” modulját, ami teljesen átalakítja a kezdőképernyőt

A Samsung bemutatta a Good Lock új „Home Up” modulját, ami teljesen átalakítja a kezdőképernyőt

2025.04.10
| GSM Arena
A kezdőképernyők ikonos és widgetes rácselrendezése már régóta szabvány – még az okostelefonok korszaka előtt is létezett. Ez azonban merev, kissé unalmas, és eléggé korlátozza a felhasználó mozgásterét a testreszabásban.
Samsung Galaxy márciusi frissítés: ezek a készülékek kapják meg

Samsung Galaxy márciusi frissítés: ezek a készülékek kapják meg

2025.03.25
| 9to5Google
Samsung, Galaxy, One UI 7, Android, biztonsági frissítés, Galaxy S25, Galaxy Z Fold, Galaxy A széria
Ezekre a Galaxy A-szériás telefonokra érkezik a One UI 7 mesterséges intelligencia oldalsó gomb funkciója

Ezekre a Galaxy A-szériás telefonokra érkezik a One UI 7 mesterséges intelligencia oldalsó gomb funkciója

2025.05.05
| Samsung
A Samsung hivatalosan bejelentette, hogy a One UI 7 frissítéssel új mesterséges intelligencián alapuló funkció érkezik több Galaxy A-szériás készülékre: egy AI-asszisztens indítására alkalmas oldalsó gomb.
Elképesztő mennyiségű újítás - Ez a One UI 7 hivatalos changelog a Galaxy S24 szériához

Elképesztő mennyiségű újítás - Ez a One UI 7 hivatalos changelog a Galaxy S24 szériához

2025.04.09
| SamMobile
A One UI 7 globális bevezetése végül április 7-én kezdődött. Nem meglepő módon a Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra az elsők között volt, amelyek megkapták a várva várt frissítést.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei