Májusban mutatkozik be a OnePlus 7 Pro

2019.04.24| GSMArena

Megerősítették a korábbi pletykákat, így valóban kétféle verzióban érkezik a OnePlus új csúcsmobilja.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

Néhány héttel ezelőtt még inkább csak pletykának tűnt, most viszont hivatalosan is megerősítették, hogy a OnePlus 7-ből egyszerre két verzió is érkezik, hiszen valóban létezik a nemrég megszellőztetett Pro verzió. A meglehetősen pénztárcabarát csúcskészülék a pletykák szerint 6, 8, illetve 12 GB RAM-mal is elérhető lesznek, míg a tárolókapacitást tekintve 128 és 256 GB-os modell forgalomba kerül.

Májusban mutatkozik be a OnePlus 7 Pro

A két verzió között különbséget jelenthet a méret, a OnePlus 7 ugyanis 6,4 hüvelykes FHD, míg az 5G-t támogató Pro kiadás 6,7 hüvelykes, 90Hz-es QHD kijelzőt kaphat, és mindkét készülék tripla kamerával, illetve elülső ujjlenyomat olvasóval lesz felszerelve.

A OnePlus emellett azt is megerősítette, hogy az új mobilokat hivatalosan május 14-én mutatják be, méghozzá Londonban, New Yorkban, Pekingben és Bengaluruban nagyjából egyidőben, de az érdeklődők élő Youtube, illetve Facebook videón is követhetik a showt.

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Google rengeteg pénzt ad, ha lecseréled iPhone-odat

A Google rengeteg pénzt ad, ha lecseréled iPhone-odat

2023.05.12
| 9to5 Mac
Az éves Google I/O fejlesztői konferenciáján az óriásvállalat egy sor új hardveres és szoftveres frissítést jelentett be. Az egyik termék a régóta várt Google Pixel Fold, a vállalat első előretörése az összehajtható okostelefonok terén.
Látott már ennyire laggolni iPhone 14 Pro Maxot?

Látott már ennyire laggolni iPhone 14 Pro Maxot?

2023.03.23
| Twitter
Megdöbbentő videót mutatunk, ahol az iPhone 14 széria csúcsmodellje csúnyán elbukni látszik.
iPhone 17 Pro – Ezekkel az új funkciókkal érkezik idén ősszel

iPhone 17 Pro – Ezekkel az új funkciókkal érkezik idén ősszel

2025.05.28
| MacRumors
Bár az iPhone 17 Pro és iPhone 17 Pro Max modellek hivatalos bemutatója csak 2025 szeptemberére várható, már most számos pletyka látott napvilágot az Apple következő csúcskészülékeiről.
Az Apple USB-C iPhone verziója nem pont úgy sikerült, ahogy vártunk

Az Apple USB-C iPhone verziója nem pont úgy sikerült, ahogy vártunk

2023.09.14
| Phone Arena
Az Apple-t végre kötelezte az Európai Unió, hogy a házon belüli Lightning helyett az USB-C töltőcsatlakozót használja, de van egy bökkenő.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei