Fotón a Galaxy S9 és S9+

2018.01.29| Android Police

A február végi hivatalos bejelentés előtt végre először láthatunk fotókat az idei és várományosairól.

A Samsung Galaxy S9 és a Samsung Galaxy S9+ február 25-én mutatkozik be Barcelonában, a Mobile World Congress világkiállításon. A friss fotókat Evan Blass adta ki, ránézésre abszolút hivatalos sajtóanyagnak tűnik. Ugyanazt várhatjuk megjelenés tekintetében az S9 duótól, mint a tavalyi év nagy slágereitől, a Samsung Galaxy S8 készülékektől.

Bár a megjelenítő méretei – 5.8 és 6.2 col –, valamint az Infinity Display képarányai maradnak, azért tudás szempontjából nem keveset frissített a gyártó. A burkolat alatt Snapdragon 845 processzor dolgozik, ám míg az S9-ben 4 gigabájt RAM dolgozik, addig az S9+ már 6 gigabájt RAM-mal operál.

Fotón a Galaxy S9 és S9+

Előbbihez 64, utóbbihoz 128 gigabájt tárolóegység tartozik. A másik fő különbség a hátlapon található, ugyanis míg a kisebb modell egy, addig a nagyobb két hátlapi kamerát kap, mindkét esetben a szenzor alá került a hátlapi ujjlenyomat-olvasó. Összességében nagyon „samsungos” a megjelenés még annak ellenére is, hogy a Galaxy S8-tól eltérően mintha nagyobb káva lenne látható a képen.

 

 

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A te telefonod megkapja a One UI 7 frissítést? Itt a kompatibilis készülékek listája

A te telefonod megkapja a One UI 7 frissítést? Itt a kompatibilis készülékek listája

2025.02.10
| Android Police
Samsung az egyik leggyorsabb gyártó a nagyobb Android-frissítések terén, és az Android 15-alapú One UI 7 sem lesz kivétel. A vállalat tervei szerint 2025 első negyedévének végére befejezi a frissítés kiadását. Azonban nem minden Samsung telefon kapja meg az új verziót.
Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

2025.01.31
| Phone Arena
A Samsung Galaxy S25 sorozatot múlt héten mutatták be a Galaxy Unpacked eseményen, és bár első ránézésre nem hozott forradalmi újdonságokat, néhány kamerás funkció mégis felkeltette a profibb felhasználók figyelmét.
A Samsung hivatalosan is megerősítette a One UI 7 megjelenésének idejét

A Samsung hivatalosan is megerősítette a One UI 7 megjelenésének idejét

2025.03.05
| Android Headlines
A Samsung ma hivatalosan is megerősítette a One UI 7 frissítés megjelenési időkeretét, bár a modellenkénti konkrét dátum továbbra is hiányzik.
Hat One UI 7 funkció, amit minden Samsungosnak ki kell próbálnia!

Hat One UI 7 funkció, amit minden Samsungosnak ki kell próbálnia!

2025.02.02
| Android Police
A Samsung Galaxy S25 széria megérkezett, és vele együtt bemutatkozik a One UI 7 is.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos Önnek az okosóra anyaghasználata (pl. titánium) a vásárlás során?


Nagyon fontos
Fontos
Nem túl fontos
Egyáltalán nem fontos
Nem használok okosórát



Korábbi szavazások eredményei