Az S20 Ultra után a OnePlus 8 Pro kijelzője is zöldül

2020.04.24| Phone Arena

Nem csak a Samsung Galaxy S20 Ultrát érinti a bezöldülő kijelző, a kínai gyártó csúcsmodelljére is egyre több a panasz.

Épphogy piacra került a OnePlus 8 Pro, máris szoftverfrissítésért kiált, ami kijavítja a megjelenítő idegesítő hibáját. Ahogy arról nemrég írtunk, az Exynos processzorral felszerelt S20 Ultra szenvedett az alig 2 napja érkezett javító szoftverfrissítés előtt attól, hogy a színek teljesen kifakultak, a zöld azonban nagyon erőteljes lett.

Az 1400 dolláros Samsung zászlóshajótól sem szép húzás, de hiába kerül több száz dollárral kevesebbe a OnePlus 8 Pro, itt sem veszi ki éppen jól magát a hiba. A OnePlus hivatalos fórumán és a Redditen is felbukkantak posztok zöldülő kijelzőről, a hiba ugyanaz, 120Hz-es kijelző frissítési rátánál, alacsonyabb fényerőn másznak el a színek.

Az S20 Ultra után a OnePlus 8 Pro kijelzője is zöldül

Egy fórumozó szerint a panel szélei sötétebbek lettek, más pedig a tipikus zöld árnyalattal találta szembe magát, más pedig állítólag már a OnePlus 7T-jén is tapasztalt hasonlót. A gyártót ismerve szerencsére nem kell attól tartani, hogy nem dolgoznak már most a problémán, bár tény, hogy a Samsung is nagyon gyorsan reagált, ettől még gyorsabb megoldást várhatunk a OnePlustól, amely híres a rajongói megkeresésekre adott válaszban.

 

 

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Apple iPhone 16 Pro: minden, amit eddig tudunk

Apple iPhone 16 Pro: minden, amit eddig tudunk

2023.11.30
| 9to5 Mac
Jön az iPhone 16 Pro és az iPhone 16 Pro Max. Annak ellenére, hogy még mindig hónapok választják el a hivatalos bejelentéstől, a pletykák már elkezdtek képet alkotni arról, hogy mire számíthatunk.
Akciós áron érkezik a Redmi csúcsmobilja

Akciós áron érkezik a Redmi csúcsmobilja

2019.09.02
A világ első 64 MP-es optikájával felszerelt Redmi Note 8 Pro most akciós áron rendelhető meg.
Honor 9: csúcskategória olcsón

Honor 9: csúcskategória olcsón

2017.06.13
| GSM Arena
A Huawei ma lerántotta a leplet a Honor 9 okostelefonról, amely valóban felsőkategóriás tudást ad meglepően jó áron.
Megéri a Nokia 6.2?

Megéri a Nokia 6.2?

2019.11.11
| GsmArena
Tervezési szempontból a Nokia 6.2 az egyik legtisztább telefon.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei