Xiaomi Mi 5S Plus: kerámia ház és 256 GB ROM

2016.09.27| Xiaomi Today

A neves kínai gyártó ma mutatja be a Xiaomi Mi 5S okostelefont és annak nagyobb verzióját, a Xiaomi Mi 5S Plust.

Ezek lesznek a valaha volt legerősebb készülékek a „kínai Apple”-től, ahogy hívják a Xiaomit. Az eredeti, kisebb modellel egyezően a Plus kerámia házat és dual kamerát kap, azonban sokak számára igen csábító lehet majd a 256 gigabájtos tárhely, az üveg alatti, ultrahangos ujjlenyomat-olvasó – ez a Qualcomm találmánya és idén a CES-en láthattunk róla bemutatót januárban –, a Snapdragon 821 chipset a maga 2.15 gigahertzes maximális órajelével, a Sony IMX378 dual kamera szenzor, valamint a 4 vagy 6 gigabájt RAM és a már említett tárhely. Igaz, ezen funkciók nagy többsége megegyezik a Xiaomi Mi 5S tudásával, ám az 5S Plus 5.7 colos, 2K felbontású kijelzőt is fel tud mutatni, míg a kisebbik változatban csak egy full HD felbontású, 5.15 colos megjelenítő található.

Bár a várható árazás igen borsos lesz és ez is hajaz az Apple-re, nem szabad elfelejteni, hogy a Xiaomi egyre inkább szeretne versenytársára hasonlítani, ennek megfelelően még az újdonság doboza is az Apple iPhone 6S-et idézi, valamint az előlapi home gomb is. A mai bejelentést követően szeptember 29-től megvásárolható lesz a Xiaomi Mi 5S Plus Kínában. A Xiaomi Mi 5S-ért várhatóan 300 dollárt kell fizetni, míg a Plus-ért 450 dollárt, ezek pedig hazai árfolyamra számolva, vámmal együtt lényegesen drágábbra jönnek ki, mint amit a Xiaomitól megszokhattunk.




A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.