WP7-es Nokia csak egy év múlva lesz

2011.03.16
Címkék:

A finn gyártó indiai részlegének vezetője, D. Shivakumar elárulta, legalább egy évre lesz szükség ahhoz, hogy piacra dobják az első Windows Phone 7 rendszerrel felszerelt okostelefont Nokia logo alatt.

A finn gyártó indiai részlegének vezetője, D. Shivakumar elárulta, legalább egy évre lesz szükség ahhoz, hogy piacra dobják az első Windows Phone 7 rendszerrel felszerelt okostelefont Nokia logo alatt. Ez látszólag ellentmond annak a hivatalos információnak, ahol a Nokia közölte, október után mutatják be a készüléket, bár ha figyelembe vesszük, hogy már a mostani frissítés is heteket késik, talán jogos lehet a pesszimista hozzáállás.

Shivakumar azt is elárulta egy interjúban, hogy alaposan körüljárták a témát, amikor a Microsoft mobil rendszerét választották, hiszen egy olyan partnert kerestek, amely hardverben erős, ám szoftverben nem, így logikusnak tűnt az együttműködés. Az is kiderült, hogy a Nokia is komolyan veszi a fejlesztést, így egyértelmű lesz a fő SNS szolgáltatások integrálása, úgymint a Facebook, a Twitter, valamint a Microsoft miatt a teljes Bing szolgáltatáskészlet beépítése (a Google Androidja ellen).

A közös munka gyümölcse lesz a közös online tartalomáruház is, tehát ugyanazt az klienset használják majd, bár azt még nem tisztázott, hogy ez az Ovi Store vagy a Marketplace lesz-e. Ezzel együtt már most keresik a szoftverfejlesztőket, -mérnököket a munkához, így aki kedvet érez ehhez a munkához és megvan a megfelelő szakmai hozzáértése is, annak javasoljuk az állásokra való jelentkezést.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.