Ujjlenyomat olvasót kap a Galaxy A10

2019.07.18| GSMArena

A hivatalosan még be nem mutatott Samsung A10S nagyobb akkumulátorral és jobb optikával érkezhet a mobilos piacra.

A Galaxy Samsung A10 nem számít a legjobb ár-érték arányú telefonnak, mert ugyan hardveresen megfelel a kategória elvárásainak, de lemaradtak róla olyan extrának nem nevezhető kiegészítők, mint például az ujjlenyomat olvasó, miközben sokan a  3400 mAh-es akkumulátorral sem voltak elégedettek.

Meglehet a Samsung is erre jutott, a pletykák szerint ugyanis egy új A10 modellt készülnek bemutatni, amely pont az alaptelefon hiányosságait javítaná. Az A10 S-ről ugyanis már nem felejtették le az ujjlenyomat olvasót, de a kamera teljesítmény is javítottak, a korábbi 5 MP-es szelfie szenzorok helyett például 8 MP-es optika kerül a mobilba, míg a főkamera 13MP + 2MP-es lehet. Sőt, még az energiaellátáson is sikerült javítani, annak köszönhetően, hogy az A10 S-be az alapmodellnél nagyobb, 4,000 mAh-es aksi kerül.

Arról azonban egyelőre nem szól a fáma, hogy milyen áron kerül majd a piacra a készülék, amit háromféle – fekete, kék, zöld – színben lehet majd megvásárolni.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.