Többszörösére nőtt az androidos mobilok eladása

2011.01.10
Címkék:

A mobiltechnológiával foglalkozó nemzetközi előrejelzések alapján 2011-ben az androidos okostelefonok meghódítják a világot.

A mobiltechnológiával foglalkozó nemzetközi elÅ‘rejelzések alapján 2011-ben az androidos okostelefonok meghódítják a világot. A Magyarországon is egyre népszerűbb Google operációs rendszer megismertetése érdekében a Telenor 2010 decemberében nagyszabású kereskedelmi kampányba kezdett, melynek köszönhetÅ‘en a karácsonyi idÅ‘szakban a Telenornál többszörösére nÅ‘tt az androidos okostelefonok értékesítése.

 Az elgondolás sikerét mutatja, hogy a Telenor mindössze 1 hónap alatt sokszorása növelte eladásait az androidos okostelefonok tekintetében. A Samsung Galaxy S és a HTC Desire készülékekbÅ‘l naponta több mint háromszor, illetve ötször annyi kelt el, mint korábban. Az androidos készülékek toplistáját tekintve a Telenor ügyfelek preferenciái hasonlóak a nyugati trendekhez, hiszen a karácsonyi ajándéklista elsÅ‘ három helyezettje: a Samsung Galaxy S, a Samsung Galaxy 3 és a SonyEricsson Xperia X8 voltak. Nyugat-Európában ugyancsak a Samsung Galaxy S volt a legnépszerűbb készülék 2010 harmadik negyedévében.

Az IDC decemberi adatai szerint a mobiltelefonok piacán a legfrissebb értékesítési adatok arra engednek következtetni, hogy az Android 2011-ben a legelterjedtebb operációs rendszerré léphet elÅ‘ Nyugat-Európában, maga mögé utasítva a Nokia eddig vezetÅ‘ szerepet betöltÅ‘ Symbianját is. 2010 harmadik negyedévében ugyanis az operációs rendszer Európa nyugati felében már 23%-os piaci részesedésre tett szert, és több mint 4.3 millió androidos készüléket adtak el. A gyors elÅ‘retörést mutatja az is, hogy a nyugati régióban a már elérhetÅ‘ 45 androidos mobiltelefon közül 24 ebben az idÅ‘szakban jelent meg.

A Telenor - felismerve az Androidban rejlÅ‘ lehetÅ‘ségeket - 2010. december elsején nagyszabású, oktatással egybekötött kereskedelmi és közösségi média kampányt indított azzal a céllal, hogy megmutassa, miként könnyíthetik meg az okostelefonok a felhasználók mindennapjait.

„A Telenor arra törekszik, hogy minél több embert bekapcsoljon Magyarország digitális vérkeringésébe, amelyet nagyban elÅ‘segíthet az okostelefonok 2011-ben várható ugrásszerű elterjedése. Ebben az évben is folytatjuk Android-kampányunkat, amelyben továbbra is meghatározó szerepet kap az ismeretterjesztés és az edukáció. Szeretnénk megmutatni, hogy az okostelefon nem feltétlenül luxuscikk.” - nyilatkozta Nyilas Orsolya, a Telenor PR szakértÅ‘je.

A már Androidot használókra gondolva a Telenor Androidea néven pályázatot hirdetett Facebook oldalán, amelyet a szolgáltató egy rendhagyó, szakújságírók és bloggerek részvételével megszervezett workshop keretében jelentett be. A pályázatra – minden várakozást felülmúlva - közel 500 ötlet érkezett, melyek közül a három legjobbat a Telenor hamarosan meg is valósítja, így azok mindenki számára elérhetÅ‘vé válnak.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.