Több felhasználót is kiszolgál az Android L

2014.08.07| Softpedia

Egy fejlesztő megerősítette, az új Android kiadás már egyszerre több felhasználóval is megbirkózik egyetlen telefonon.

Várhatóan ősszel érkezik meg az Android új, jelentősen átalakított verziója, amit most először nem egy édességről neveztek el, hanem egyszerűen csak L-ként szerepel a leírásokban. A név viszont bármilyen egyszerűnek is tűnik, az előzetes tesztek és persze a pletykák alapján igen komoly ugrást jelent a korábbi kiadásokhoz képest a droidos telefonokon, hisz átvariált design és számos új funkció várja rajta a felhasználókat. Utóbbiak kapcsán persze rengeteg a találgatás, az viszont egyre valószínűbbnek tűnik, hogy egy régóta várt szolgáltatás is debütál az L alatt. Ez pedig a többfelhasználós rendszer, azaz egyetlen telefonon is több fiókot és profilt lehet majd létrehozni, ami nem csak a vállalati ügyfeleknek lehet fontos, hanem azoknak is, akik sokat utaznak, esetleg többen használnak egyetlen mobilt. Hasonló funkció ráadásul már elérhető néhány Androidos táblagépen, azaz a fejlesztőknek nem kell messzire menniük, ha át akarják ültetni a többfiókos rendszert a telefonokra, amit – mint említettük – nem hivatalosan az ősszel próbálhatunk ki először.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.