Teszt: Galaxy J3, J5 és J7 2017 összehasonlítás

2017.08.28| Telefonguru

Összehasonlító tesztre kaptunk helyből három telefont a Samsungtól, ezek a Samsung Galaxy J3, J5, J7 2017 modellek.

Nem kicsit lepődtem meg, amikor a Samsungos kapcsolattartónk felhívott, hogy helyből három telefont is adna tesztelésre, a Samsung Galaxy J széria idei újdonságait. Bár sejthettem volna ezt a kis részletet, hiszen már a Samsung Galaxy A3 2017 és a Samsung Galaxy A5 2017 is együtt érkeztek. A 2017-es év legforróbb hetében kellett erre a három újdonságra koncentrálnom, amikor még az agy is olvad, nem csak az aszfalt. Lássuk hát!

A Samsung Galaxy J-vel kezdődött a család létezése még 2013-ban, akkor jelent meg ugyanis a készülék, ezt a Samsung a japán NTT DoCoMo szolgáltatóval közösen mutatta be ősszel, majd világszerte 2013 decemberétől volt elérhető. Már akkor is a Qualcomm processzort használtak hozzá, a távol-keleti modell igen előremutató volt akkoriban a full HD felbontású AMOLED kijelzőjével és a 3 gigabájt RAM-mal.

Sajnos Európában inkább lejjebb pozícionálták a Galaxy J termékcsaládot, így a középkategória minden tartományában találhatunk nemcsak Galaxy A, hanem Galaxy J modellt is. Szerencsére a ráncfelvarrás idén is jót tett a telefonoknak, több helyen kapunk üdvözítő újdonságokat, de vajon elég-e ahhoz, hogy egy korábbi Galaxy J tulaj újra ezt válassza?

A Galaxy J3 2017, a Galaxy J5 2017 és a Galaxy J7 2017 teszt ide kattintva folytatódik. 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.