Telefon töltés idióta módokon

2013.07.22| Digital Trends
Címkék:

töltés

,

idióta


A Digital Trends összeszedte, hogy milyen furcsa, azaz inkább érdekes és kevésbé hasznos módon lehet telefont tölteni.

A telefon állandó töltése mindannyiunk számára ismert probléma. A Digital Trends összeszedte, hogy milyen furcsa, azaz inkább érdekes és kevésbé hasznos módon lehet telefont tölteni.

Kezdjük például a bristoli egyetem kutatásával. Ők emberi húgyból bakteriális technikával állítanak elő elektromosságot.


A kínai Daizi Zheng megoldása kólából, azaz a kólában levő cukorból nyer ki energiát.

A svéd Peter Thuvander azt találta ki, hogy miközben játszunk a jojóval, USB-n keresztül feltölthetjük a telefonunkat.

A japán Triumph International olyan alsóneműt készített, ami napenergiát használ fel.

Mások olyan tepsiben gondolkodnak, ami USB csatlakozóval rendelkezik és a hőenergiát hasznosítja fel.

A Holland iFan ezzel szemben a szélből nyer energiát a pl. biciklire szerelhető töltőjével.

A Dél-Koreai Sungkyunkwan Egyetem emberi hangot konvertál energiává, csak sajnos a hatékonyság nagyon alacsony: egy repülőgép motorzaja is csak órákon át töltene fel egy telefont.

Gyümölcs töltő? Nézze meg a következő youtube filmet:



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.