T-Mobile: minden második eladott mobil okostelefon

2011.09.13
Címkék:

Világszerte megfigyelhető az okostelefonok térnyerése, és ez a tendencia a magyar piacra is jellemző.

Világszerte megfigyelhető az okostelefonok térnyerése, és ez a tendencia a magyar piacra is jellemző. Az előfizetői számok alapján a hazai mobil hang és adatforgalmazásban is piacvezető T-Mobile-nál az utóbbi egy évben többszörösére nőtt az okostelefon eladások aránya.

Az okostelefonok csak néhány évvel ezelőtt indultak hódító útjukra, és 2010-ben már több mint 250 millió e kategóriába sorolt készüléket adtak el világszerte. 2007-ben még csak az értékesített készülékek 7 százalékát tette ki az okostelefonok aránya, 2010 végére ez az arány már elérte a 25 százalékot, és a GKIeNET becslései szerint az amerikai és nyugat-európai piacokon egy éven belül elérheti az 50 százalékot. Ez a szám ötszöröse a három évvel korábbinak és a növekedési ütem egyre nagyobb.

T-Mobile Move, az egyik legolcsóbb okostelefon

A kereslet növekedésével párhuzamosan a technológiai fejlődésnek is tanúi lehetünk, a legújabb készülékek tudása már egy asztali gép képességeivel vetekszik, teljes értékű beviteli felülettel és integrált, illetve külsős alkalmazásokkal rendelkeznek. Hazánk, bár lassabb ütemben, de követi a nyugat-európai trendeket. Míg itthon 2009-ben közel 250 ezer okostelefont értékesítettek, 2010-ben ez a szám már a duplájára emelkedett.

„Magyarországon a tavalyi év második felétől mutatkozik az eladások ugrásszerű emelkedése, amely főképp annak tudható be, hogy a piacon a prémium termékek mellett megjelentek az alacsonyabb kategóriás készülékek is, miközben egyre több felhasználó igényli az internetelérést és az integrált alkalmazásokat a mobiltelefonján. Az okos készülékek elterjedéséhez minden bizonnyal hozzájárultak a közelmúlt nagyarányú mobil hálózatfejlesztései és a kedvező, adatforgalommal kombinált díjcsomag-konstrukciók is.” – mondta Király István, a Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.

„Csak a T-Mobile-nál az utóbbi egy évben megháromszorozódott az okostelefon értékesítések aránya, ma már minden második ügyfelünk okos készüléket vásárol. Az előfizetéses ügyfelek esetében ez az arány még nagyobb, megközelíti a 70 százalékot. Ezzel a T-Mobile körülbelül 55 százalékot mondhat magáénak a teljes magyarországi okostelefon értékesítésből.” – tette hozzá.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.