Szabadidős programok a babával

2024.05.23
Címkék:

Fél éves korukban a kisbabák már magabiztosan tartják a fejüket, és képesek egyik oldalukról a másikra fordulni.

Ekkor kezdődik a felfedezések korszaka. Érdemes szabadidős programokat szervezni, minél többet sétálni, mivel a pici élvezni fogja a környezetváltozást.

 

Fontos hangsúlyozni, hogy amikor a kisbaba forogni kezd, veszélyforrássá válhatnak a kiságyban lévő tárgyak. Például a takaró akár fulladásveszélyt is okozhat. Ilyenkor fontos szerepe van a Cseppke praktikus tipegő hálózsáknak, amely nem akadályozza a mozgást és teljes mértékben biztonságos. Kényelmes pihenést biztosít. Ekkor is érdemes a háton alvást preferálni, mivel a pici még nem tud magától oda visszafordulni. 

Folyadékpótlás és a napvédelem

 

A legtöbb anyuka fejében megfordul ebben a korban, hogy nem tudja lekötni a gyerkőc figyelmét. Úgy érzik, hogy nincs ötletük. Emiatt nem kell aggódni, ezen a legtöbb szülő átesik. Az 5 hónapos gyerekekre jellemző, hogy várják a meglepetéseket és szeretik, ha játszanak velük. Például a kukucsjáték kifejezetten népszerű ennél a korosztálynál. 

 

Javasolt látogatni a környéken lévő játszótereket, ahol nyugodt körülmények között tud nézelődni a baba. Néhány dologra feltétlenül figyelni kell. Mindenképpen árnyékos helyet kell választani, és nem szabad megfeledkezni a folyadékpótlásról és a napvédelemről. Például jó választás ezekhez a programokhoz a könnyű anyagból készült Cseppke Lenge napozó, amely már 62-es mérettől kapható.

 

A mozgás szerepe

 

A mozgásnak fontos szerepe van a csecsemőkori fejlődésben, nem csupán fizikai tekintetben, hanem a kisgyerek kognitív, érzelmi és szociális fejlődésének is alapvető feltétele. Például egy játszószőnyeg ideális terep lehet a picinek a mozgáshoz. Továbbá a hátról hasra és a hasról hátra forgás fontos mérföldkő a gyermek mozgásának fejlődésében. Ez a mozgásforma járul hozzá a kisbaba has- és hátizmainak az erősítéséhez, valamint a koordinációs képességeinek a fejlesztéséhez. 

 

A forgolódás során a gyerkőc megtanulja a testét irányítani és egyensúlyban tartani. Az 5 hónapos gyerekek a karjukra támaszkodva kinyomják magukat, így erősítik a vállakat és a karizmokat. Ez egyfajta előkészítése a későbbi mászásnak és ülésnek. A játékok megfogása és elengedése pedig a finommotoros mozgások fejlődéséhez járul hozzá.

 

Az együtt töltött idő

 

Ha a pici élvezi a programot, akkor azt óriási kacagással jelzi. Amennyiben úgy tűnik, hogy a kisbaba érdeklődik az interaktív dalocskák iránt, akkor eljött az ideje a Kerekecske dombocska és a Borsót főztem mondókáknak. Továbbá nem lehet elég korán elkezdeni a meseolvasást. Érdemes rendszeresen időt fordítani rá, mivel ez erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, segít a kiszámítható napi rutin kialakításában.

 

A gyerkőc hallja, hogy a szülő sokféle érzelmet fejez ki a hangjával, és ez támogatja az érzelmi és szociális fejlődését. Érdemes strapabíró könyveket választani, mert a picik előszeretettel tapogatják, szájukba veszik és leejtik azokat.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.