Steve Jobs visszavonul!

2011.08.25
Címkék:

A nap megdöbbentő híréről a BBC adott hírt, Steve Jobs visszavonul.

A nap megdöbbentÅ‘ hírérÅ‘l a BBC adott hírt, Steve Jobs visszavonul. Az ikonikus személy, az Apple alapítójának pozícióját Tim Cook veszi át, az 56 éves Jobs január 17-e óta volt „betegszabadságon”. A visszavonulás oka a rák miatti májátültetés és az ezzel járó problémák, így Jobs úgy véli, nem tud már teljes értékű vezetÅ‘ lenni az Apple élén. Steve személyes levelet írt az Apple vezetÅ‘ségének, amiben leírta, már régóta mondta, elsÅ‘ként akarta tudatni a céggel, ha úgy érzi, nem lesz már képes ellátni a vezetÅ‘ pozícióval járó munkát, a nap pedig elérkezett. „Hiszem, hogy az Apple az egyik legjobban fejlÅ‘dÅ‘ és igazán innovatív cég, biztos vagyok benne, hogy még sikeresebb lesz. Az Apple-nél található a legtöbb barátom és itt töltöttem az életem nagy részét, köszönöm a közös éveket”.

Jobs 1970-ben hozta létre az Apple-t, majd a Macintosh számítógépek az 1980-as években lettek igen népszerűek. 1985-ben kiszállt az cégbÅ‘l, majd 1997-ben tért vissza és kezdte meg az Apple nagy átalakítását az iMac-kel, ezt követte 2002-ben az iPod, majd az iPhone.

ElemzÅ‘k szerint a lépés nem volt váratlan, Jobs már év eleje óta nem vett részt az Apple mindennapi életében, bár továbbra is elérhetÅ‘ marad a cég számára. Nem tudni, hogy hogyan érinti Steve Jobs a felhasználók hozzáállását a céghez, nyilván közrejátszik majd az is, mennyire sikerül életben tartani vagy még nagyobb sikerre vinni Tim Cooknak a vállalatot. Az Apple Steve Jobs nélkül azért mégiscsak félkarú óriás lesz egy darabig biztosan, hiszen a két név szinte egyet jelentett.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.