Sony Ericsson a medvék közt

2009.10.22
Címkék:

A Sony Ericsson részt vesz a Veresegyházi Medveotthon területén megvalósuló fásítási programban és a parkosított rész mellett egy környezetvédelmi tanpályát is létrehoz 

A Sony Ericsson részt vesz a Veresegyházi Medveotthon területén megvalósuló fásítási programban és a parkosított rész mellett egy környezetvédelmi tanpályát is létrehoz. A Sony Ericsson nyár elején indított új, GreenHeartTM portfóliója és a Medveotthon támogatása egyaránt része a cég környezettudatos stratégiájának. A portfólió elsõ két terméke, a C901 GreenHeart és a Naite a mai naptól érthetõ el, a hazai mobilszolgáltatók közül kizárólag a Pannonnál.



A magyarországi Sony Ericsson alátámasztva a környezettudatosság iránti elkötelezettségét részt vesz a Veresegyházi Medveotthon fásítási- és parkosítási programjában: ötven darab hársfát ültet el a Medveotthon területén. A cég már azzal is fákat ment meg, hogy a GreenHeartTM készülékeiben elektronikus használati utasítás található, amely eredményeképpen 90%-kal kevesebb papírt használ fel, és ebben a fásítási programban való részvételével aktívan is tenni akar környezetünk megújításáért.



Az elsõ ötszáz GreenHeart készülék vásárlója családi jegyet (két felnõtt és két, 14 év alatti gyerek) kap a Veresegyházi Medveotthonba. A környezettudatosság jegyében a belépõk SMS formájában érkeznek meg a telefonok új tulajdonosainak.

A Pannon üzleteiben a C901 GreenHeartTM új számlás elõfizetéssel most 9990 Ft-os kezdõrészlettel (+ 18 X 2 766 Ft (THM: 33,25%)), a Naite pedig új számlás elõfizetéssel, most 19.990 Ft-ért vásárolható meg.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.