Samsung Star négy új változatban

2009.07.14
Címkék:

A jelenleg igen sikeres Samsung Star S5230 négy újabb színben is elérhetõ a nagyközönség számára.  

A jelenleg igen sikeres Samsung Star S5230 négy újabb színben is elérhetõ a nagyközönség számára. Megjelenése óta a Samsung a Star s5230 telefonból már több mint tízmillió példányt értékesített, jól látszik tehát, hogy viszik mint a cukrot. Ennek oka a divatos külsõ, a nagy érintõképernyõ és a válság idején is pénztárcabarát ár.



A jó eladásokra való tekintettel a Samsung úgy döntött, hogy négy újabb változatot is készít belõle. Ehhez kooperáltak Boris Entruppal a Maybelline Jade-tõl, így alkották meg a fekete, a fehér, a halványrózsaszín és lila S5230-akat. Mind a négy színvariáns akár már most megvásárolható 249 forintos kártyafüggetlen áron.

Franciaországban azonban még egy abszolút limitált széria is készül a mobilból, amelyet a Samsung a Zadig & Voltaire-rel közösen álmodott meg. A fekete hátlap exkluzív mintát kapott, hogy rögtön látni lehessen, a telefon a Z&V ház munkája. Természetesen mindegyik telefon belsõ tudása maradt a régi, így a 240×400 pixeles érintõkijelzõ, a giroszkóp, a 3.2 megapixeles kamera, valamint az EDGE adatkapcsolat.

 

 

 

 

 





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.