Samsung i9000 Galaxy S - egy új világ

2011.04.12
Címkék:

A nagyobbik dél-koreai gyártó tavaly nyáron debütált telefonja még mindig megállja a helyét az új csúcsmodellek mellett.

A nagyobbik dél-koreai gyártó tavaly nyáron debütált telefonja még mindig megállja a helyét az új csúcsmodellek mellett. Annak ellenére, hogy a készülék tavaly júniusban került piacra, a mai napig elmondható, hogy komoly tudással bír és kevés készülék van, ami számottevően sokkal jobb lenne nála. A Samsung itt hozta először azt a szintet, amit elvártunk egy Androiddal felszerelt mobiltól. A -tól kapott készülék doboza egyszerű és minimalista, csak a leglényegesebbet rejti, így a Galaxy S-t, egy hálózati töltőt, egy microUSB-s hosszú adatkábelt, valamint egy agybadugós headsetet - ennél negatívumként hoznám fel, hogy csak egy pár gumidugót kapunk hozzá, azt ami rajta van, ez pedig nem általános méret, így nekem sem jó. Jobb lett volna, ha a szokásos, három méretű gumidugó-pár járna mellé. MicroSD kártya nem jár hozzá, de emiatt nem kell búslakodni, hiszen 8 vagy 16 gigabájtos belső háttértárral ellátott az SGS két változata (nálunk a kisebb járt).

A Samsung i9000 Galaxy S teszt kattintás után folytatódik!



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.