OnePlus 5: minden, amit tudnod kell

2017.06.19| Xiaomi Today
Címkék:

OnePlus 5

,

dual kamera


Mindent megmutatunk a OnePlus 5-ről, amit csak tudunk, méghozzá egy nappal a hivatalos leleplezés előtt.

A OnePlus fennállásának harmadik évében is más marketinget alkalmaz mint a nagyok, ha az új telefon bejelenéséről van szó. Gyakorlatilag a sok apró részlet, ami már kiderült, majdnem mindent leleplezett a gyártó. A dizájn sokat módosult és leginkább az iPhone 7-re hasonlít, főleg a hátlap. A bejelentésre június 20-án, kedden kerül sor este, online következő lesz a OnePlus YouTube csatornáján.

A várakozások szerint marad az 5.5 colos kijelző, bár a káva csökkentése miatt fizikailag kisebb lesz a modell mint elődje, a OnePlus 3T. A felbontás full HD lesz, teszi ezt optic AMOLED panel segítségével. Sokak szerint a 2K kijelző elvárható lenne ebben a kategóriában már, viszont érdemes itt a felmerülő árbeli különbségen is elgondolkodni, hiszen picit gyengébb tudással – több helyen viszont jobbal – a OnePlus modellek még mindig feleannyiba kerültek addig mint „nevesebb” riválisai. Adott lesz még a karcálló Gorilla Glass 5 üvegvédelem is.

A OnePlus 5 várhatóan az idei év egyik legerősebb telefonja lesz, amely a Samsung Galaxy S8 és az Apple iPhone 7-tel száll szembe, a szintetikus benchmark teszteken legalábbis biztosan. Ebben a Qualcomm Snapdragon 835 chipset áll rendelkezésére, ahol a kétszer két mag mindegyike maximum 2.35 gigahertzes órajelen tud dolgozni, a maradék négy pedig 1.9 gigahertzre skálázott az energiatakarékos feladatokhoz. A grafikus gyorsaságról az Adreno 540 grafikus gyorsító dolgozik, ez huszonöt százalékkal gyorsabb az elődnél.

Kétféle verzióban lesz megvásárolható a OnePlus 5, a kisebb tudásúba 6 gigabájt RAM és 64 gigabájt tárhely, míg a nagyobba 8 gigabájt RAM és 128 gigabájt tároló kerül, állítólag ez utóbbi csak bizonyos piacokon, Kínában és Indiában lesz elérhető, mi azért még reménykedünk.

Ami a OnePlus 5 kameráját illeti, abban az egyben biztosak lehetünk, hogy sokkal jobb képminőséget hoz majd mint a OnePlus 3 és 3T tette. A dual hátlapi megoldás egy 16 megapixeles, f/1.7 fényértékű, valamint egy 20 megapixeles, f/2.6 lencséből áll, ezekhez tartozik a vaku és egy hátlapi mikrofon a hátoldalon, elhelyezkedésüket tekintve gyakorlatilag egy az egyben az iPhone 7. Az előlapi kamera ugyanaz a 8 megapixeles darab lehet mint a OnePlus 3-é, meglepő, hogy nem a 3T 16 megapixeles darabját tartják meg.

A modellbe egy 3300 mAh kapacitású akkumulátor kerül, ez 100 mAh-val kevesebb mint a 3T-é. Állítólag az érkező Android O miatt merték bevállalni a mérnökök, mivel az lényegesen jobban optimalizált rendszert és akkumulátor menedzsmentet ígér. Nagyon reméljük, hiszen az elődök esetében zokszó nélkül kihozható volt 5-8 óra kijelző-idő is, ettől csak jobban szabad az új modellnek teljesíteni. A OnePlus 5 három színben, gunmetal, midnight black és soft gold színekben lesz választható, bár valószínűleg a fekete változat továbbra is limitált széria lesz.

Ami pedig az árakat illeti, egyelőre csak Indiából kaptunk összeget, ezeket átszámítva 140 és 160 ezer forintra tehetjük a kétféle OnePlus 5 várható árát és reméljük, hogy nem a szintén felbukkant skandináv, 170 ezer forintos árcédulával kapja meg egész Európa, mert ezzel pont a leglényegesebb ütőkártyát adná ki a kezéből a OnePlus.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.