OnePlus 4: hamarosan?

2016.10.25| Xiaomi Today

A OnePlusnál jelenleg is keményen dolgoznak az új modell fejlesztésén amellett, hogy a finoman szólva is rengeteg igényt próbálják kielégíteni a OnePlus 3-ból.

Úgy tűnik, már az első béta el is készült a OnePlus 4-ből, amely egyébként 2017 közepén érkezhet. A OnePlus 3 idén június 14-én debütált, így teljesen logikusnak tűnik a nyár eleji megjelenés. A OnePlus híres arról, hogy felsőkategóriás tudású mobilt igencsak jó áron biztosít, nem lesz ez másként a OnePlus 4-gyel sem. A Xiaomi Today szerint 8 gigabájt RAM-ról beszélhetünk majd, pedig már a OnePlus 3 is az élen járt a fejlesztésekben a maga 6 gigabájt RAM-jával. Emellett várható még 5.5 colos, ám már QHD felbontású AMOLED kijelző is.

Meglepő lenne a QHD használata, hiszen ez rendkívül igénybe venné az akkumulátort, valamint az AMOLED panelek gyártási nehézségei miatt nem tudják jelenleg sem kiszolgálni a OnePlus 3 modellt rendelőket, csak 2-5 hetes várakozás után. Talán a Qualcomm Snapdragon 830 megoldást jelenthet az akkumulátor vs felbontás problémára. Kamerából egy 21 megapixeles hátlapit álmodtak meg a pletykák szerint a fejlesztők, ez méretes ugrás a jelenleg futó elődhöz képest.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.