Nokia N9: 12 megapixel, MeeGo (videóval)

2011.05.18
Címkék:

Nem egészen egy hete bukkant fel a Nokia N9 az FCC adatbázisában, ami reménykedésre adhatott okot. Nem is véletlenül.

Nem egészen egy hete bukkant fel a Nokia N9 az FCC adatbázisában, ami reménykedésre adhatott okot. Nem is véletlenül. Az alábbi videó leginkább nyálcsorgatónak jó, hiszen a telefonból magából mindössze apró részleteket mutat meg a gyártó, viszont az tény, hogy a klip jól sikerült. A Nokia N9 talán N950 néven láthat majd napvilágot, egyelőre csak az tűnik reálisnak, hogy egy-két hónapon belül hivatalosan is bemutassák, ám maga a megjelenés még jóval odébb van.

Az N9 specifikációja szinte teljesen találgatásokra épül még, feltehetően a Qualcomm szállítja majd a processzort – az Intelben kevésbé bízunk, tekintve a Nokia-Intel-Meego hármast, ami megbukott –, a kijelző legalább qHD felbontást kell tudjon – legalábbis a kisfilmen látható bevillanásból erre következtetünk –, a hátlapi kamera pedig tizenkét megapixeles lehet, így az N9 akár az N8 utódja is lehetne, bár az N8-ban xenon vaku található, a kisfilm pedig dupla LED villanóról ad tanúságot. A rendszer MeeGo lesz, ha valaki kételkedne és inkább a Symbian Annát véli felfedezni, annak javasoljuk a MeeGo Facebook oldalának megtekintését.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

2026.09.07
| SammyFans
A Samsung új felülete nem egyszerű ráncfelvarrás: mesterséges intelligenciára épülő funkciók, átdolgozott gyorspanel, fejlettebb Bixby, komolyabb akadálymentesítési lehetőségek és új személyre szabási opciók érkeznek a Galaxy készülékekre.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.