Miért fogyasszunk fehérjealapú italport?

2023.05.23
Címkék:

A megfelelő mennyiségű fehérjefogyasztás rendkívül fontos, hiszen a fehérjék rendkívül hasznos funkciót töltenek be a szervezetünkben.

A testünkben lévő sejteknek, szerveknek, szöveteknek az egyik legfontosabb építőelemei, amik biztosítják, hogy azok egészségesen működjenek. 

 

Ha nem viszünk be elegendő mennyiségű fehérjét, akkor az izomtömegünk csökkenhet, az immunrendszerünk pedig legyengülhet. Emellett nehezen tudjuk megtartani az izomzatunkat, az egészséges testsúlyunkat, illetve a vérnyomásunk és a koleszterinszintünk is negatív irányban változhat.

 

Amellett, hogy magas fehérjetartalmú ételeket eszünk, érdemes körülnézni a Sunpure Magyarország fehérjeporai között is, hiszen azok rendszeres fogyasztásával is sokat tehetünk az egészségünkért.

 

Mennyi fehérjét fogyasszunk?

 

Az optimális fehérjebevitel kapcsán nehezen lehet konkrét számokat mondani, hiszen annak mértéke egyénenként változó. Többek között függ az életkortól, a testsúlytól, a nemi hormonoktól, a fizikai aktivitástól, és nem utolsó sorban az egészségügyi állapottól.

Van azonban egy általános ajánlás, amit iránymutatóként lehet használni. Eszerint a felnőttek napi fehérjeszükséglete nagyjából 0,8-1 gramm testsúlykilogrammonként. Ez azt jelenti, hogy ha például 70 kg a testsúlyunk, akkor legalább 56-70 gramm fehérjét kell elfogyasztanunk minden nap.

 

Ha viszont sportolunk, és esetleg izomtömeget is szeretnénk növelni, akkor 1,5 szorzóval kell számolnunk. A fenti példánál maradva ez 105 gramm fehérjét jelent.

 

Miért érdemes fehérjealapú italport fogyasztani?

 

Ma már számos olyan készítmény létezik, ami remek alternatívát jelent a fehérjepótlásra abban az esetben, ha az általunk elfogyasztott ételekkel, élelmiszerekkel nem tudjuk bevinni a szükséges mennyiséget. Többek között azok a fehérjealapú italporok is közéjük tartoznak, amit a Sunpure Magyarország Active termékei között is megtalálunk. 

 

Ezek növényi alapanyagokból készülnek, ami azt jelenti, hogy nemcsak a normál étrenden élők, hanem a vegánok és a vegetáriánusok is be tudnak építeni a mindennapjaikba. Ráadásul nemcsak minőségi fehérjéket, hanem egyéb értékes összetevőket, például aminosavakat, kreatint, L-glutamint és vitaminokat is tartalmaznak, amik szintén nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a szervezetünk megfelelő módon működjön. 

 

Az italporok rendkívül krémes állagúak, és többféle ízben is kaphatóak, aminek köszönhetően akár desszertként is fogyaszthatóak. Ez különösen azok számára jó hír, akik szénhidrátcsökkentett étrenden vannak, mert például meg szeretnének szabadulni a felesleges kilóktól. 

 

Nem mindegy, hogy honnan szerezzük be őket!

 

A különböző italporok között óriási különbségek lehetnek minőség tekintetében, éppen ezért nem mindegy, hogy hol vásárolunk. Mindenképp megbízható üzletből vagy webshopból szerezzük be őket, ha ugyanis így teszünk, akkor nem fogunk csalódni. 

 

Látható tehát, hogy számos érv szól a fehérje italporok fogyasztása mellett, így azt ajánljuk, hogy próbáld ki te is!

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    2025.12.12
    | 9to5mac
    Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    2025.12.19
    | Android Headlines
    Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
    Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

    Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

    2026.01.02
    | 9to5Mac
    Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
    Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

    Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

    2025.12.01
    | Android Central
    A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.