Mi mindenre jó a kézifűrész?

2022.12.21
Címkék:

Akadnak szép számmal olyan eszközök, amelyek gyakorlatilag az ősidők óta léteznek, mégpedig nem véletlenül.

Hiszen azokat a szerszámokat találjuk ezek között, amelyek a legalapvetőbb feladatokhoz nélkülözhetetlenek. Ilyen a kézifűrész is.

 

A kézifűrész számtalan helyzetben jól jön

 

Az Elefántszerszám.hu Webáruház fűrész kínálatában a legnagyobb márkák minőségi termékei közül válogathatunk. Gyakorlatilag ezek pontosan azok az eszközök, amelyek nem kizárólag a szakemberek műhelyeiben, hanem a ház körül, illetve a házban is jól jönnek időnként. Persze bármelyik opcióról is van szó, a megfelelő színvonal, s a megbízható működés nélkül csak bosszankodni fogunk, ezért ezekhez mindenféleképpen ragaszkodjunk vásárlás előtt.

Keret legyen vagy ne?

 

A fűrészeknek többféle típusa is van. Az egyik nagy különbség köztük, hogy rendelkeznek-e kerettel vagy sem. Jellemzően a hosszú, illetve vékony pengék igénylik a keretet, mivel az hozzájárul a megfelelő tartáshoz, s dolgozni is így lesz könnyű vele. Annak ellenére, hogy ebben az esetben ez nélkülözhetetlen, némileg be is határolja a mozgásterünket, illetve a vágásunk távolságára és méretére is hatással lehet. Ez lehet az egyik szempont akkor is, amikor a megfelelő fűrészt szeretnénk kiválasztani.

 

Milyen kérdéseket érdemes megfontolni a választás során?

 

A keret megléte mellett az is nagyon lényeges, hogy akarjuk-e, hogy cserélhető legyen a penge. Erre ugyanis csak a speciálisan kialakított, univerzális nyelek adnak lehetőséget. Emellett természetesen arra is ügyelni kell, hogy megfelelő méretű és vastagságú pengével dolgozzunk - ez a cserélhető fűrészlapok esetében kiemelten fontos, hiszen mindig döntenünk kell majd valamelyik változat mellett. Ugyanakkor élvezhetjük annak az előnyeit is, hogy szabadon megválaszthatjuk, hogy éppen melyik a legalkalmasabb az adott feladathoz.

 

Hiszen a megmunkálásra váró alapanyag, valamint annak vastagsága és minősége is befolyással lesz arra, hogy milyen fűrészt, illetve fűrészlapot érdemes alkalmaznunk. A puhább anyagok elfűrészelésére a durvább, a keményebbekhez a finomabb fogazat felel meg. Így különülnek el például a fémek és a faanyagok elvágására alkalmas fűrészek. 

 

A fűrészek abban is különböznek a fogazatuk alapján, hogy csak tolni, vagy tolni és húzni is lehet őket. Ezt mindenképpen szem előtt kell tartani a munkavégzés során. A fogazat lehet hegyesszög-háromszög, háromszög vagy például keresztvágó is, és egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket hogyan és mikor vetjük be. Vásárlásnál éppen ezért érdemes megismerkedni a szimpatikus eszköz termékleírásával és részletes paramétereivel is, hogy aztán ne otthon okozzon csalódást a fűrész, amikor már dolgozni szeretnénk vele.

 

Akár rövidebb munkánál is, de gyakori és hosszú alkalmazásnál feltétlenül figyeljünk oda arra, hogy ergonómikus nyéllel rendelkezzen a fűrészünk, hiszen ez nagyban megkönnyíti a vele való feladatvégzést.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.