Megérkezett az iPhone-os diktátor szimulátor

2019.05.17| PocketGamer
Címkék:

tropico


Az iPades kiadás után El Presidente hivatalos látogatást tesz az iPhone mobilokon is.

Tavaly sokak nagy örömére végre megjelent iPadre a Tropico, azaz a játéktörténelem legszórakoztatóbb diktátor-szimulátora, amelyben egy karibi szigetet kell felvirágoztatni és mosolyt csalni az emberek arcára - akár szeretnék, akár nem. A városépítés, stratégia és humor sajátos egyvelegét megteremtő Tropico kapcsán azonban már akkor is megígérték, hogy nem feledkeznek meg az iPhone tulajdonosokról sem, akiknek idén tavaszra ígérték meg az átiratot.

A Tropico pedig végül valóban elkészült, és kimondottan jó hír, hogy a fejlesztők nem akarták egy-egy az egyben átemelni az iPades verziót, hanem átgondolták, mire is lehet szükség egy mobilos játék esetében. A végeredmény így kimondottan biztatónak tűnik, hiszen minimalizálták a felhasználói felületet, egyszerűsítették az irányítást, és közben új grafikákat, tartalmakat illetve statisztikai paneleket építettek be az almás verzióba.

A játék már elérhető az Appstore-ból, telepítéséhez azonban minimum 3 GB helyre és iOS 12-re van szükség.

Támogatott modellek

  • iPhone SE
  • iPhone 6S/6S Plus
  • iPhone 7/7 Plus
  • iPhone 8/8 Plus
  • iPhone X
  • iPhone XS/XS Max
  • iPhone XR 
A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.