Megérkezett az Android Pie béta a MI 6-ra

2019.04.24| XDA Developers

Több hetes várakozás után a Xiaomi lépett és elérhetővé tette a MI 6 tulajdonosok számára az új Androidra épülő MIUI bétáját.

A Xiaomi március közepén jelentette be, hogy mely készülékei kapják meg a közeljövőben frissítésként az Android Pie-t, pontosabban (először) annak béta verzióját. A lista ugyanakkor nem teljes, de a hivatalos közlemény szerint a második negyedévben a Mi Mix2, a MI 6, a Redmi 6 / 6A, a Note3, a Note 5 és az S2 tulajdonosok számíthatnak a frissítésre.

Az elmúlt hetekben viszont a kínai gyár feltűnően hallgatott az új Pie alapú MIUI 10-ről, ám most végre megtörtént az első lépés az ügyben, hiszen a MI 6-ra megérkezett az ígért béta verzió. Ez szerencsére mind a kínai, mind a globális ROM-mal felszerelt verziót is érinti, azaz hazai tulajdonosok is megtapasztalhatják az Android újdonságait.

Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy ez még csak a béta verzió, ami hibákat is tartalmazhat, ezért a fejlesztők mindenkinek csak saját felelősségre ajánlják az 1,5 gigás új MIUI 10 letöltését.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.